Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Szerintetek igaza van Cserhalm...

Szerintetek igaza van Cserhalmi Gyurinak a hazai politikai helyzettel kapcsolatban?

Figyelt kérdés

[link]


"Jó dolog lehetne a politika, de nem töltjük meg tartalommal, szerinte azért, mert nincs ilyen törekvés. ”Nem tudom, hogy mikor fog újra megjelenni egy olyan minőség a politikában, mint például a Deák Ferenc volt. A kiegyezés után a századfordulóra oda jutottunk, hogy szegény Ausztria és a gazdag Magyarország„, a MÁV és a Posta akkor a világ élvonalában volt, nem összeszerelő üzem volt az ország, hanem innováltunk.


A rendszerváltást szerinte utólag lehet úgy értelmezni, hogy ez egy szűk értelmiségi rétegnek volt az igénye, a 90-es években pedig olyan helyeket vertek szét, ahol éltek az emberek, például a Takarékszövetkezeteket.


A Fidesz 2010-es első kétharmadot hozó győzelméről is megkérdeztük a véleményét, erről azt mondta, ”szavazója voltam a Fidesznek, persze hogy vártam valamit. Igen, azt vártam, hogy ez lesz a normális működés, ahol tisztázottabbak a dolgok. Még azzal együtt is, hogy voltak szembetűnő jelek arra, hogy talán mégsem így lesz.


– Az a Fidesz, amit ma látsz, mennyire hasonlít arra, mint amire szavaztál?

– Én nem látok ma Fideszt. Már ne haragudj, nem látok ma Fideszt, egyáltalán nem.

– Akkor mi van helyette?

– Hát ami van. Ezt látjuk.

– De az micsoda?

– Nem tudom. Feudalizmus."


ma 10:40
A kérdező szavazást indított:
Igen
Nem
7 szavazat
 1/1 anonim ***** válasza:

Gyurika bennragadt a 80 as években... mondjuk nem csodálom az ő esetében.

Gondolom a nyugdíja is Orbán Viktor miatt kb 140 ezer lehet, mint sok más nagy színésznek.

Csak azt nem értem, hogy miért nem raktak félre 40-50 év alatt egy vagyont, mint a Korda György, hiszen brutálisan kerestek annó, vagy miért nem ellenőrizték 30 évvel ezelőtt, hogy ki miért nem fizetett járulékot utánuk...

Gondolom erre a válasz, hogy erről IS Orbán Viktor tehet...

"szavazója voltam a Fidesznek, persze hogy vártam valamit. Igen, azt vártam, hogy ez lesz a normális működés, ahol tisztázottabbak a dolgok. Még azzal együtt is, hogy voltak szembetűnő jelek arra, hogy talán mégsem így lesz."

Ez olyan önellentmondás, amít jó lett volna Gyurikának feloldania...de valamiért nem tette, így marad egy megfoghatatlan semmi.

ma 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!