Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Magyar Péter tényleg ennyire...

Magyar Péter tényleg ennyire nem látja, hogy már a hívei körében sem arat osztatlan sikert az egyre ostobább megnyilvánulásaival?

Figyelt kérdés

Kedden egy, csak a Reddit-felhasználók hergelését célzó bejegyzést osztott meg a Facebook-oldalán, amit nem sokkal később törölt is. Az említett bejegyzésben azt állította, hogy a „Fidesz verbális és fizikai agresszióra történő felhívása” miatt verekednek a gyerekek az iskolában, és erről is Menczer Tamás, a párt kommunikációs igazgatója tehet. Az eredeti Reddit-bejegyzésben azt írták, hogy „Menczereset játszottak” valahol a felhasználó 10 éves unokatestvérével, akit azért vertek meg, mert Péternek hívták.


Nem is kellett sok idő ahhoz, hogy kiderüljön, a bejegyzést egy frissen létrehozott „nullakilométeres egyposztos-egykommentes account” hozta létre az egyik kommentelő szerint, amelynek „egyértelmű ragebait” a célja, vagyis a felhasználók feldühítése és ezáltal elérés generálása.


Csinálja csak, majd még többen elfordulnak tőle. Végül ő is el fog saját magától.


dec. 11. 10:37
1 2 3 4
 11/33 A kérdező kommentje:
9-es nem követem, egy hírportálon találtam
dec. 11. 11:45
 12/33 anonim ***** válasza:
35%

#11


A lakájmédia nyilván azt is megmondta mit gondolj róla, hiszen már a kérdésben is "hergelésről" beszélsz.


Én inkább úgy látom, hogy aki nem teljesen elvakult orbánista, az pontosan látja, hogy Menczer ment oda ahova nem hívták azért hogy balhét csináljon. És inkább ezt értékeli, és ezzel szemlátomást csökken a fideszben hívők eltökéltsége.

dec. 11. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
#11: Ezeknek a hírportáloknak egyetlen célja, hogy rossz színben tüntessék fel. Érdemes ezt szem előtt tartani, amikor olvasod, illetve érdemes mindig meghallgatni a másik oldalt is. Nagyon könnyű valami úgy beállítani, hogy teljesen más legyen róla a benyomásod, mint aminek szánták. Ne hagyd, hogy ennyire befolyásoljon egyetlen médiafelület sem.
dec. 11. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
50%
Tiszásként konkrétan lesz4rom MP magánakcióit, egy normális országot szeretnék csupán, felőlem csinálhat és mondhat bármit, egymagában nem tud több rosszat tenni mint a kormányon lévő erkölcstelen maffia.
dec. 11. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
50%
"de egyrészt a sok is összeadódik" A fidesznél is.
dec. 11. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:

Kb. 7,7 millió választásra jogosult állampolgár van Mo.-on. Ennyi volt 2022-ben.

2022-ben 2,2 millió állampolgár szavazott az ellenzéki összefogásra és a Mi Hazánkra.

Be nem jutott pártokra 283 ezer szavazatot adtak le (pocsékba).

Tehát ha összesítjük kb. 2,5 millió az ellenzéki szavazat és 3 millió a Fideszes.

A teljes feldolgozottságnál 54 %-kal nyert a Fidesz.


Felesleges MP-nek erőlködni, mert soha nem fog hatalomra kerülni. Még akkor sem lenne többségben, ha a Fideszen kívül mindenki a Tiszára szavazna, ami persze kizárt.


A fideszes szavazók nem hintapolitizálást folytatnak, hanem nagyon stabil többséget képviselnek és soha nem szavaznának át az ellenzékre.


Az ellenzéki szavazók hol ide, hol oda szavaznak, mert nincs értékrendjük, nincs identitásuk.

Ezért nagy bukta lesz a 2026-os választás is, hiszen az összefogás is kudarcot vallott és végül egymásnak estek.

Nagyon gáz az ellenzék.


MP fb-os követőinek száma 413 ezer fő, 5-ös szerint.

Ez nagyon karcsú.

dec. 12. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:

16os, de idén az EP-s szavazáson csupán 2 millióan szavaztak a fideszre...


[link]

dec. 12. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:

Az EP választás nem különösebben érdekli a fideszes tábort, mert utálják az EP-t. Az egész EP választás egy bohóckodás, levitézlett politikusok gyülekezete.


Viszont a magyarországi OGy szavazás már komolyabb és oda minden Fideszes elmegy.

dec. 12. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:

Egyébként az ellenzéki oldalon is jóval kevesebben mentek el, nem csak a fidesznél.

Mindkét tábornál mérsékelt az érdeklődés az EP-re.

dec. 12. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:

#16: A 2022-ben szavazott 3 millió Fidesz szavazó egy jelentős része nem meggyőződéses fideszes. Akkor robbant ki a háború és sokan megijedtek. Ezt a saját környezetemben is tapasztaltam.

Az elkötelezettebb Fidesz-szavazók lehetnek kb 2 millióan + a határon túliak. Ez verhető.

dec. 12. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!