A szocializmusban mikor kezdted érezni hogy baj van a rendszerrel, gazdasággal stb?

Reformokról beszélgettünk osztálytársakkal 86 körül, de kb. egy újfajta kommunizmust képzeltünk el, sőt sok szempontból még a meglévőnél is tisztább kommunizmust. Az volt a fogalmi keretem, abban tudtam a létet, az értelmet, magát a világot meglelni.

Azt, hogy elvi baj van az országgal, paradox módon nem a kommunizmusban, hanem a rendszerváltás után a nagy kilakoltatások idején éreztem, amikor a munkásszállókról az utcára lett lökve sok ember, leálltak a házgyári lakásokiutalások, hajléktalan lett sok ember, és az utcán kellett lenniük, és rengeteg cigány is elszegényedett, korábbaan tehetséges, életvidám cigány nyelvű beszélők is tudásukhoz méltatlan módon kerültek az utcára vagy a nyomorba.

Gyűlöltem az új rendszert, márcsak a hazugsága miatt is, hiszen egszséges józan ésszel, elemi biológiai, természetrajzi tudással nem lehet elhinni, hogy az utcán tartott ember hosszútávon is érdemi spórolást jelentene az államháztartásnak, az országnak. A nyomorgó ember megbetegszik, gyógyitása többe kerül, mintha nem lenne utcára dobva. Persze sorsára is lehet hagyni, de akkor meg a társadalom végső kettészakadása fogja előbb utóbb a jövő nemzedékén behajtani az árát, sokszorosan. Nem értettem, hogy mi van, elfelejtette az emberiség a házépítés tudományát össznépi méretekre szabva? Megszűnt az ország, haza képzetem, mint a közösség hiányának érzékelése, hisz a mindennapokat a hajléktlanság mindennapos látványa tette ki.

Szóval nehéz volt elhinni az új rend hazugságát, épp ellenkezőleg, akkor is lehetett érezni, hogy kb. karórával verünk szöget a falba: a hajléktalanság szabadjára engedése talán rövidtávon lefaragja névlegesen az állami kiadásokat, sokszrosoan többe fog kerülni még a jövőben a kettészakadt társadalom léte, a nép szegényebb rétegeinek csalódása, közönye.

Akkoriban, a 90-es években , épp az érettségi után, járkálni kezdtem archaikusabb fajta életmódot élő cigány családok közé a cigány nyelvet tanulni. A kommunizmus bukása épp elég nagy sokk volt nekem, nem leltem az értelmet az új világban, és az ,,őskommunista'', ősközösségi népek életének megismerése enyhítette bennem egy kicsit a valódi kommunizmus elvesztése miatti fájdalmat, bár azt pótolni teljesen nem tudta. Később a cigányokon túl valódi természeti népekkel is fogalkozni kezdtem, majd természettudományos pályát választottam. Azt a fajta egyszerű, taláán a gyrekkorból emlékként megmaradt értelmet az életben, ami még gyerekkoromból volt, valamiféle természetees kommunizmusban, közösségben való hitet viszont, azt már nemigen találtam meg többé.