Jól tették ők heten, hogy megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat?
Az már az alapítói névsort végigolvasva is látszik, hogy a szervezet inkább a patrióta oldal felé húz, de Abkarovits Joca, Apáti Bence, György Horváth Zsuzsa, Lajkó Fanni, László András, Szécsényi Dániel, valamint Szűcs Gábor a manifesztóban is kijelentik, hogy nemet mondanak arra, hogy „a globalista erők által kitartott brüsszeli vezetők beavatkozzanak hazánk belügyeibe” és, hogy a „külföldi zsoldban álló politikai kalandorok bábkormányt hozzanak létre Magyarországon.
Forrás: [link]
Annyira jól tették, hogy a magyar családoknak ennél nagyobb ajándékot Karácsonyra el sem tudnék képzelni, csak esetleg egy 205 Ft-os eurós árfolyamot.
Bár mindenki ilyen jól tette volna, mint ők heten tették, most boldogabb emberiség lenne!
Ez most pontosan mi?
A fidesz szélsőjobb szárnya, amit majd el lehet használni rőszakos fellépésre is úgy, hogy a fideszt ne érhesse vád?
Mert ez, AZ!
És ami a legszebb az egészben, hogy ez tipikusan SZÉLSŐBAL megnevezés. A nemzeti ellenállást alkotó tagok együttese pedig a NÉPFRONT!
Innen pedig már csak egy lépés kell: [link]
5/9 DK-s:
egyelőre maradjunk annyiban hogy az általad szimpatizált oldal vert össze random embereket az utcán viperával meg fújt le gázspray-jel. majd ha a fidesz is ezt csinálja akkor jogosan fröcsöghetsz. neked már a szélső oldalon van a maradék agyad.
"Jól tették ők heten, hogy megalakították"
szerintem mindenki nagy ívben lesz@rja őket, pár ezer embert meghat egy hétig aztán eloszlik mint a fing a szabadban.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!