Jól érzem, hogy Magyarországon leginkább a mai 35-45 év közötti generáció szívta meg?
Tehát kb azok, akik a Fidesz kormányra kerülésekor voltak fiatal felnőttek.
Gyakorlatilag nekik volt a legnehezebb lakáshoz jutni, mikor bevezették a csokot, a többség még csak egyetemre járt vagy éppen elkezdett dolgozni.
Akik már idősebbek voltak, ők még az áremelkedés előtt tudtak lakást venni, mert mondjuk már legalább 10-15 éve dolgoztak.
Az alatta lévő generáció már kapta a 25 év alattiak szja mentességét, most a 35 év alattiak kapnak albérlet támogatást.
Magyarán nekik semmi nem jutott csak, hogy dolgozzanak és fizessék az adót és sokan még semmiféle támogatást sem kaptak, pl ha nincs gyerekük, vagy nincs sok gyerekük.
#21
pesten nem lehet lakást venni 20 millióért!
28 vagyok és egyáltalán nem gondolom, hogy nehezebb lett volna az említett generációnak. Pont ők voltak akik ki tudták élvezni a 2012-2020 közti gazdasági prosperitást, amikor én még csak csóró diák voltam. Élvezhették a KATA-t, vehettek a jól fizető államkötvényekből, óriásit ment az amerikai tőzsde (S&P500) és még a kripto is, ráadásul azért a CSOK sem robbantotta azonnal az árakat, még 3-4 éve is viszonylag normális áron lehetett kapni lakásokat. Arról nem beszélve, hogy ez a generáció már bőven abban a korban volt, amikor jó feltételekkel vehette volna fel a csokot, nem csak áldozatai voltak, de profitálhattak is belőle. Azt se felejtsük el, hogy aki most 45 körüli, azok az a generáció akik a 2000-es évek elején léptek a munkaerőpiacra amikor óriási hiány volt diplomás, nyelvet beszélő pályakezdőkből, sokkal könnyebb volt nekik jó karriert építeni. Van ilyen családi ismerősünk is, elvégezte a corvinust, volt két középfokú nyelvvizsgája, és kb versengett érte a coca-cola, otp és több nagyvállalat, hogy hozzájuk menjen. Manapság egy diploma és két középfokú nyelvvizsga max valami betanított irodai rabszolgaságra elég ha nincs óriási szerencséd és kapcsoaltaid mellé. Plusz ennek a generációnak a szülei a rendszerváltáskor pont megfelelő korúak voltak, hogy tudjanak halászni a rendszerváltás utáni zavaros és szabályozatlan gazdasági életben, ott is elég sokan meggazdagodtak, szóval a családi vagyon is ott van a képben.
Én ehhez képest lemaradtam a 25 év alattiak kedvezményéről, a katát kb egy évig tudtam használni mielőtt szétverték, a jól fizető államkötvényeket kivezették ahogy elkezdtem abba fektetni, az ingatlanok pedig iszonyatos áron mennek, most tárgyaltam egy megvételéről és menet közben 5 millióval növelték az árat mert megtehetik..
Egyébként az ember mindig utólag okos, valószínűleg az utánam jövő generáció azt mondja majd, hogy nekem sokkal könnyebb volt. Mindenkinek máshogy nehéz, nem becsülöm le az előző generáció kihívásait sem, de azért ne csináljunk mártírt belőlük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!