Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Magyar Péter milyen alapon...

Magyar Péter milyen alapon fenyegette meg Debrecen önkormányzatát?

Figyelt kérdés

A debreceni önkormányzat sajtóközleményt adott ki arról, hogy Magyar Péter „megfenyegette” őket, miután nem találtak megfelelő helyszínt az országjárásuk ottani állomásához – írja az Index. Magyar azt akarta elérni, hogy sportcsarnokban tarthassa meg az országjáró rendezvényét, ám abban az időpontban az összes lehetséges helyszínt már lefoglalták más programokra. „Debrecen önkormányzatához az elmúlt 30 évben egyetlen politikai párt sem fordult olyan abszurd kéréssel, hogy politikai rendezvényük helyszínéről az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal gondoskodjon helyettük. A Tisza Párt azt a látszatot akarja kelteni, mintha ez önkormányzati feladat és nem pártfeladat lenne" – fogalmaztak a Papp László polgármester által jegyzett sajtóközleményben.


"A Tisza Párt szervezetlensége és felkészületlensége tükrében felháborítónak tartom Magyar Péter hozzám intézett fenyegetését” – írta Papp László, aki szó szerint idézte is a „fenyegetést”, amelyet állítása szerint Magyartól kapott:


„Kérlek, ne kényszerítsetek minket arra, hogy a polgármesteri hivatal előtt tartsuk meg a rendezvényünket, és segíts abban, hogy több ezer debreceninek – köztük gyerekeknek és időseknek – ne kelljen órákig az utcán állniuk nulla fokban és havas esőben.”


„Rossz előkészítést követően gyáva dolognak tartom Magyar Péter és csapata részéről, hogy Debrecen polgármesterére vagy önkormányzatára hárítsa saját felelősségét. Ennek a rendezvénynek minden feladata és felelőssége Magyar Pétert és a Tisza Pártot terheli" - közölte a polgármester.


nov. 20. 18:59
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
87%

Itt ilyen nem fordulhat elő!

Üdv!

nov. 20. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
45%
Szabad ember, azt fenyeget meg, akit akar. Ha ez valakinek nem tetszik, akkor feljelentheti.
nov. 20. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
20%
Lehet, hogy ez nálatok így van, errefelé nem dívik.
nov. 20. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
#3 Merrefelé?
nov. 20. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Magyarországon.
nov. 20. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
0%

Magyarországon nem divat fenyegetőzni!


Üdv!

nov. 20. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
0%

Rájöttetek, hogy kérdést sem kell írni, elég kimásolni valahonnan egy szöveget és beilleszteni? Mert újabban elszaporodtak azok a kérdések, ahol egyszerűen be van másolva valamilyen külsős vélemény vagy cikk, aztán kész.

Mondjuk az igaz, hogy így a kevésbé intelligens egyének is meg tudják oldani a kiadott feladatot, hiszen minimális gondolkozás szükséges hozzá...

nov. 20. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:
7-es miért, itt nem lehet bármiről kérdést feltenni? Mellesleg a kérdésben nevezett sem nagyon szeret kérdésekre válaszolni...
nov. 20. 19:32
 9/16 anonim ***** válasza:
21%

Valószínűleg a Tiszásokat az ilyen válasz hozta ki a béketűrésükből: "Papp László a közleményt azzal folytatta: „A tisztánlátás érdekében – a rendelkezésemre álló információk alapján – elmondható, hogy a Tisza Párt által jelzett időpontban Debrecen Önkormányzatának közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló nagyobb befogadóképességű rendezvényhelyszíneken hónapokkal előre rögzített és lekötött események zajlanak. A teljesség igénye nélkül: a Főnix Arénában és a Hódos Imre Sportcsarnokban a női kézilabda-Európa-bajnokság előkészületei zajlanak...”"

Na most a sportesemény 2024.11.28.-tól 2024.12.15.-ig tart, tehát a Tisza tervezett rendezvénye után 5 nappal kezdődik. Miért is nem lehet az egyikben a Tisza?

nov. 20. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
51%
9: Miért kéne ott lennie? A sportcsarnok nem pszichopaták egójának a fényezésére épült.
nov. 20. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!