Ábrahám Róbert vergődik csupán,vagy tényleg az évszázad bűnszervezetét leplezi le éppen?
Ábrahám Róbert a Pesti Srácok egykori munkatársa egy olyan nyomozásba és magánakcióba kezdett, amire az elmúlt 20-30 évben talán nem is volt példa. Gyerekeket megrontó emberkereskedelemmel, és pedofíliával vádolt hálózat lebuktatását ígérte. Mégis nem tudom eldönteni, hogy valósak a szándékai, vagy ez csak egy showműsor?
Nekem úgy tűnik, hogy mindenbe belekap, de egyik ügyben sem történt túlz nagy előrelépés. Kezdte Osváth Zsolttal, akit végül úgy tűnik, a saját "áldozata" igyekszik tiztázni. Aztán nagy csinnadrattával bement az ügyészségre feljelenteni Lakatos Márkot. Elvileg komoly bizonyítékai vannak terhelő felvételekkel. Ehhez képest Lakatost még csak ki sem hallgatták, senki nem tudja hol lehet.
Aztán jött az eset az énekes duóval, akiket állításuk szerint a Viva tv volt igazgatója zsarolt, kényszerített, majd tönkretette a karrierüket. Az esetben felmerült Steiner Kristóf, és Friderikusz Sándor neve is. Úgy tűnik ez az ügy is kezd elhalni.
Ábrahám csinált egy videót egy biatorbágyi horror sztoriról, ahol gyerekeket erőszakoltak, és kínoztak meg. Ábrahám tett pár sejtelmes utalást, hogy Jámbor András, és Gulyás Márton is segédkezhetett az ügy eltusolásában. Az egész ügyről zavarba ejtően keveset tudunk, és kellemetlenül keveset foglalkozik vele a közvélemény.
Aztán jött Varnus Xavér ügye, majd Magyar Péter is beszállt a buliba, és bedobta Alföldi Róbert nevét, mint akit a fideszmédia meg akar vádolni. Ebből még ki tudja, mi lesz.
Most megint új ügy van. Ezúttal az RTL hírigazgatójára vetült rá a gyanú. Ennek nem néztem még nagyon utána, de a rendőrség állítólag nyomoz.
Ez az egész helyzet szürreális, és egyszerűen nem tudom hova tenni. Mi az igazság? Ábrahám egy bűnfelderítő hős lenne? De akkor miért ilyen hatásvadász módon csinálja? És miért akar mindenáron belekeverni kormánykritikus influencereket? Vagy egyéb szereplőket mint pl. MZP?
Vagy tényleg csak egy elszabadult vergődést látunk? De ahhoz meg túl magabiztosnak, és céltudatosnak tűnik.
Vannak olyan elméletek, melyek szerint Rogán áll az egész mögött, és a célja a teljes ellenzéki véleményformáló közösség sárba rántása.
Vajon hova fog kifutni ez az egész? Elhalnak ezek az ügyek, vagy tényleg elbukik a fél média, és a liberális elit?
Én Ábrahám Róbertet egy bátor, igazságszerető, igazságkereső embernek tartom és igazi újságírónak.
Szerintem ott kezdődik AZ ÚJSÁGÍRÓ, ahol Ábrahám meg Füssy Angéla.
Nehéz a széllel szemben pipilni....
Szerintem csakis a nyilvánosság miatt van még életben, mert az igazi pojácák nem annyira tökösek, mint ő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!