Ha az ellenzékiek eddig azon problémáztak, hogy drága a lakhatás, akkor most mi a baj a kormány lakhatási költségeket csökkentő, airbnb ellenes intézkedésével?
"De igen, ez piacgazdasági törvény."
Nem. Az ingatlanpiac ettől egy körrel bonyolultabb.
A tulajdonosok valóban veszíteni fognak, rengeteg pénzt (ennek örülhettek, magyar módra), de abszolút nem lesz szükséges a jelenlegi piaci árak alá menniük a havi lakbérekkel.
A bérlők viselkedéskultúrájának ehhez semmi köze.
Nem értesz alapvető gazdasági összefüggéseket.
Azért nőttek ilyen magasra az árak az elmúlt években, mert adott kínálat mellett magas volt a kereslet, amiben benne voltak az AirBnB lakások is. Tehát egy belvárosi lakástulajdonos az kiadta drágábban rövidtávon, emiatt a hosszú távú bérlőnek kintebb kellett költöznie, emiatt a kintebb lévő lakásokra is nagyobb lett a kereslet, ezért azoknak is felment az ára.. és ez egészen kigyűrűzött az agglomerációig.
Most ennek az intézkedésnek fordított hatása lesz. A belvárosban nagyobb lesz a kínálat, mert már sokaknak nem éri meg a fáradság az AirBnB-vel a magasabb adóterhek miatt, inkább kiadják hosszútávra. Akik kintebb laknak, azok beljebb fognak tudni költözni, ezért lecsökken a kereslet a kintebbi lakásokra, amit olcsóbban kell adniuk.
#12
Ez nagyjából a fidesz logikája. Majdnem biztos hogy olyan is. Ad hoc, tervezés, hatástanulmány nélküli ötletelés.
Biztos hogy nem így fog működni.
A piac így működik. A kereslet/kínálat görbe találkozásánál jön létre az ár. A CSOK-kal is az a baj, hogy a keresletet növeli de a kínálatot változatlanul hagyja, ergo, nőttek az árak.
Ha a kínálati oldalt növeljük (az AirBnB-t szigorítjuk), és ráadásul ezzel a keresletet is csökkentjük (külföldiek esetleg másik városba fognak menni), akkor egyértelmű, hogy az árak csökkenni fognak.
Nem egyértelmű.
Van egy lakbér színvonal, ami nem fog lejjebb menni attól, hogy a kormány erről fantáziál.
"Van egy lakbér színvonal"
Ezt nem érted, hogy ez nem bemondásra van egy árszínvonal, hanem a piac határozza meg. A kormány most beleavatkozik a piacba, ezúttal nem a növelés hanem a csökkentés irányába, amitől az árak valamivel csökkenni fognak, mivel az S/D görbében az S görbét feljebb tolja a D görbét lejjebb. Az ár (P) így egy alacsonyabb ponton fog találkozni.
12. "Nem értesz alapvető gazdasági összefüggéseket."
Ez rád igaz inkább. Azt hiszed, a középiskolai órákon megtanult "A kereslet határozza meg a kínálatot." axióma szerint működik a világ.
Csakhogy ez már a két világháború közötti gazdasági világválság idején megdőlt - pontosabban bebizonyosodott, hogy messze nem elégséges leírása a valódi gazdasági folyamatoknak.
A 2009-es, pontosan az ingatlanpiacról kiindult világválság bizonyította a legékesebben, hogy pont az ingatlanpiac a legtipikusabb KIVÉTEL az axióma alól!
Nem akarok neked itt tanfolyamot tartani, de olvasgass kicsit utána a dolgoknak.
Nem fognak lemenni a bérleti díjak, ennyit elárulok - és ha nyertem, nyugodtan írj rám privátban, megküldöm a címet, ahová a láda sört postáztathatod! :))
Az ingatlanárak, azaz a VÉTELÁRAK valószínűleg esni fognak, ha sokan akarnak megszabadulni a fölöslegessé vált befektetésüktől és megpróbálják tömegesen eladni a lakásokat.
A BÉRLETI DÍJAK (havi lakbérek) viszont NEM FOGNAK ESNI, sőt: aki a kormányzat kitolása ellenére is megtartja a lakást, az meg fogja próbálni a lehető legmagasabb áron kiadni.
16: "Ezt nem érted, hogy ez nem bemondásra van egy árszínvonal, hanem a piac határozza meg."
Ezt nem a 15-ös válaszadó nem érti, hanem úgy látszik, te nem érted. "A piac" a piaci SZEREPLŐKBŐL áll, akik nem föltétlenül egyenrangúak!
Semmit nem tud az ingatlanpiacról, aki azt képzeli, hogy akik eddig napi 20-50 ezer forintért adták ki a lakásaikat, majd beszállnak egy LEFELÉ TÖRTÉNŐ árversenybe, csóró egyetemisták kegyeiért az airbnb színvonalra tunningolt lakásaikkal! :))))))))))))))))))
1. Pont az egyetemisták piacán nem szorul a kínálat árversenyre, mert az egyetemistának így is, úgy is LAKNI KELL valahol, ha nem jut be bentlakásba. Ki fog fizetni akármennyit, amennyit csak megbír anyagilag (nem ő persze, hanem apu és anyu) - pont mert egyetemista, és nincs választása: őszi tanévkezdésre laknia KELL valahol.
Már ettől a ponttól kezdve torzul a "természetes" kereslet-kínálat szisztéma.
2. Aki beleölt egy vagyont egy minőségi rbnb-lakás kialakításába, nem fog belépni sem az albérletek piacára. Nem azért fektetett bele, hogy öt egyetemista fél év alatt lelakja.
3. Aki nem tud majd az airbnb piacon megmaradni, hamarabb fogja ELADNI a lakást, mentve, ami még menthető a befektetéséből, mint egyetemistákkal idétlenkedni. Az ELADÓ lakások piacán fog tehát maximum egy alig érzékelhető árcsökkenést eredményezni a dolog - de a KIADÓ ingatlanokén NEM.
Sértés nélkül mondom, menj be bármelyik egyetemi könyvesboltba, és vegyél meg egy vékony kis "bevezetés a mikroökonómiába" könyvecskét amit töltelék tárgynak tesznek be nem-közgazdász hallgatóknak. Sokat fogysz belőle tanulni.
A legalapabb összefüggéseket sem érted.
Egyébként ez a megadóztatás valószínűleg csak a kezdet. Nekem rokonom Barcelona-ban lakik a belvárosban, és mindössze 490 Euro-ért bérel egy külön szobát, külön fürdőszobával és erkéllyel, mindezt Európa turisztikailag legzsúfoltabb városában. Először ott is csak megadóztatták az AirBnB-t, majd fokozatosan betiltották, először csak bizonyos kerületekben majd mindenhol.
Budapesten is ez lesz hosszú távon, csak nyilván nem szabad egyből radikálisat lépni, hanem fokozatosan kell ellehetetleníteni, ennek az első lépése már megtörtént. És bizony egyetemistáknak, fiatal pároknak, pályakezdőknek kell majd kiadni a bérlakásokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!