Ellenzékiek, milyen intézkedései voltak Orbánéknak, amikre még ti is azt mondanátok, hogy jó döntések voltak?
Ez az iskolaőrség amit most kitaláltak, egyenlőre nem hangzik rosszul. Ha nem ideologizálják meg, és nem csinálnak belőle egy nemzethy keresztyén hazafijas gondolatrendőrséget, akkor ez alapból egy jó ötlet.
Azt hiszem nekik volt még valamikor az elején egy olyan ötletük is hogy tágítani a jogos önvédelem fogalmát, ami ilyen közbiztonság mellett a minimum.
Akkor volt egy olyan is hogy lesznek programok sulisoknak külföldre nyelvet tanulni, ha ebből tényleg lessz valami akkor az is tetszeni fog.
Ez controversial lessz, de hogy nem akartak bűnözőknek kártéritést fizetni, az is rendben volt.
Illetve jó ötletnek találom az intenzívebb nyitást Szingapúr, és Kína piaca felé.
Így is rühellem a narancsosokat mint Jancsibácsi a húsmentes hétfőt, de belegondolva, ha nem foglalkoznának annyit azzal a tetves népnevelősdivel, nem nyomnák ezt a nemzethykeresztyén cuccot, nem próbálnának meg alávágni a felsőoktatásnak, meg alapból az oktatásnak, nem erőszakolnák oda mindenhova a KDNP ideológiáját, meg úgy alapból, nem ideologizálnának meg mindent, nem vezetnének piti, gyerekes lejárató kampányokat és bosszú hadjáratokat, nem alkalmaznának Bede és Bayer féléket, nem majmolnák Putyin minden szellentését, és nem hagynák Semjén Zsótinak hogy ő találja ki ki milyen nemű, egyszóval, ha like vadászó instacelebkedés helyett semlegesen, racionálisan, ideológiák és rigmusok helyett szakértelemmel dolgoznának, és kultúrháború meg Soros-migráns-lipsi-Brüsszel-EUzás helyett egy békés, biztonságos, fejlődő államot hoznának itt létre, nem ideológiai hanem emberi alapokra építve, én se rühellném őket ennyire.
Ha középen vagyok (a political compass test szerint is) az már elég ellenzéki? Mert akkor a migránsráta elutasítását helyesnek tartom. Tulajdonképpen Németország és Franciaország döntött a többi tagország feje felett hogy be kéne fogadni X millió külföldit akiknek a világnézete nemhogy inkompatibilis de egyenesen veszélyes mind az európai konzervatív mind a liberális értékekre (csak míg az egyik oldal látja a veszélyt a másik vehemensen tagadja azt).
Emellett ellenzem az ez évi "gazdaságélénkítő" intézkedéseiket: azokat segítik elsősorban akik ugyanúgy megkapják a nyugdíjukat ezután is, és leejtik a sok fiatalt akik várhatóan masszív gazdasági visszaeséssel és munkanélküliséggel fognak szembenézni.
Meg úgy általában véve elítélem a kormányközeli média propagandáját, azt hogy egy kommunista diktatúrával pacsiznak (amely miután rászabadított egy járványt a világra használhatatlan védőfelszerelést ad el Európának) és hogy az egész hatalmi berendezkedés Magyarországon már csak akkor lehetne centralizáltabb ha Orbánt megkoronáznák.
Volt egy csomó jó, de ez nem menti fel őket a bűneik alól. Nem is a jó intézkedéseikért kritzáljuk őket.
Pl. jó dolog, hogy minden tranzakció rá van kötve a NAV-ra. Jó dolog, hogy a minimálbér elérte a létminimum szintjét. Jó dolog, hogy időben elrendelték a korona kapcsán a kijárási korlátozást.
...stb.
#5 A szövegben tartalmilag nincs különbség férfi, nő vagy gyermek áldozat közt. De nem is emiatt lett elutasítva, hanem:
"KDNP nem támogatja a nőkkel szembeni erőszak elleni Isztambuli Egyezmény ratifikálását, mert annak egyes rendelkezései ellentétesek a kormány migrációs politikájával"
Hagyjuk már a süket dumát!
A koronás ügyre viszonylag hamar és első körben meglepően jól reagáltak, persze utána már nem annyira.
A minimálbér is nőtt, az is jó.
Amúgy sok dolog tök jól hangzik, amit belengetik, aztán persze nem sikerül normálisan abszolválni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!