10 Milliárdot lopott el az állam/fidesz az EU-tól a szegények megsegítésére küldött támogatásokból?
Kiderült hogy 3-4 x-es áron számolták el a cukrot, olajat, stb, és ezzel a fideszesek 10 milliárdot tudtak ellopni a szegények megsegítésére küldött 30 milliárdnyi EU-s pénzből.
1,5 millió emberrel kevesebbnek jutott így egy kis csomag.
Ilyenkor tudják magukról a fideszesek, hogy ők nagyon rossz emberek?
"Nem a Fidesz lopta el, a Fidesz leplezte le. Nagy különbség."
Az Átlátszó leplezte le, a fideszes kormánytól nagy nehezen évek alatt kiperelt iratok és szerződések alapján. A kormány mindent megtett hogy ellehetetlenítse és elhúzza az anyagok átadását.
Ebből hogy lehetett megszűlni a mondatodat?
4: Az Integritás Hatóság vizsgálta a programokat és ők tettek feljelentést. Erről max beszámolt a sajtó.
„Joggal vonja maga után az egész társadalom felháborodását, hogy ezekben a visszaélésekben szerepet játszó emberek azokon nyerészkedtek, akik a legjobban rászorulnak és akik védtelenek: az időseken és a szegényeken” – fogalmazott a vizsgálat eredményéről Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke.
Erről sem tudtam. Amikor a hardtalk-ban megkérdezte Puzsér Róbert, mi volt a fidesz legátlástalanabb húzasa, akkor ezt mesélte el.
De gondolom ki emlékszik a székház esetre a fidesz körül, jó szem már akkor lathatta, mit fognak ezek lopni, ha hatalmat kapnak.
Az Átlátszó és a Transparency International közösen feljelentést tett tavaly nyáron, és az Integritás Hatósághoz (IH) pedig kivizsgálást kérő bejelentéssel fordult ebben az ügyben.
Így jutunk el 2024 őszére odáig, hogy az IH belátta, durván túlárazták a szegények szánt élelmiszercsomagokat.
NEM, eszébe sem volt a fidesznek ezt magától "megtalálni".
Éveken keresztül akadályozta és húzta az anyagok kiadását.
Szóval mit gondoltok fideszesek. Szerintetek is gerinctelen, aljas és cinikus a fidesz kormány?
Emberileg ez vállalható számotokra?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!