Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Valóban ezt akarták a vásárhel...

Valóban ezt akarták a vásárhelyiek, hogy Márki-Zay ilyen megszorító csomaggal lepje meg őket? Erre szavaztak?

Figyelt kérdés

[link]


Brutális áremelésekről döntött a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely képviselő-testülete. A gyermekétkeztetést, a parkolást, valamint az idősek ellátását érintő díjemeléseket a polgármester és a Mindenki Magyarországa Mozgalom tagjai a jelenlegi önkormányzati ciklus utolsó közgyűlésén szavazták meg. A döntés értelmében a gyermekétkeztetésre a szülőknek 25 százalékkal többet kell költeniük november 1-jétől, míg a nyugdíjaslakópark díjtételeit ugyancsak novembertől 17,6 százalékkal emelik, a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában pedig 18,7 százalékkal növekednek a díjtételek. A parkolás díjai Hódmezővásárhelyen 28 százalékkal emelkednek január 1-jétől. Ez azt jelenti, hogy egy bölcsődei napi négyszeri étkezés ára a jelenlegi 725 forintról 905 forintra emelkedik, míg egy általános iskolás gyermek napi háromszori étkeztetése 990-ről 1240 forint lesz novembertől. Egy középiskolás diák ebédjéért 690 forint helyett 835 forintot kell majd fizetni naponta, míg a kollégiumi étkezés 2680 forintra emelkedik 2105 forintról.

Ez aztán nem semmi.


ma 16:06
 1/10 anonim ***** válasza:
86%
Igen, ezt akartuk, erre szavaztunk.
ma 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Nagyon sajnállak titeket, de legalább annyi, hogy ebből is látszik, mennyire alkalmatlan lenne az ország élére MZP, mikor egy város irányítása is meghaladja képességeit
ma 16:21
 3/10 anonim ***** válasza:
22%

Ők szavaztak rá. Hát, megkapták. Váljék egészségükre!

Budapesten is sorra újraszavazták azokat a polgármestereket, testületeket, akik brutális áremeléseket csináltak nekik a parkolásban és tönkrevágták a közlekedést. Úgy látszik erre van igényük.

nem ez a baj, az a gond, hogy azok is kötelesek fizetni akik nem rájuk szavaztak.

ma 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
64%
De hisz csúnyabrüsszel meg a háború tehet róla, nemde fideszesek?🙃🙃
ma 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
62%

Mi becsületes emberek nem olvasunk magyarnemzetet, azt inkább ráhagyjuk a fideszes trógerekre.

Mellesleg úgy érzem , a kérdező inkább a legótvarabb fideszes propandatá akarja itt tolni. Remélem, pénzért teszi. (a krumpli is pénz)


És igen, minden alkalommal arra szavazunk , hogy tűnjön el a fidesz, a krumplin megvett büdös trollok és a hazugság, amit a magyar nemzet tol.

ma 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
81%
Kérdező, te a migránsok mellett vagy ellen szavaztál?
ma 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

"a kérdező inkább a legótvarabb fideszes propandatá akarja itt tolni"


Téged nem zavarnak a számok? Azokat idéztem.

ma 16:42
 8/10 anonim ***** válasza:
A felsorolt dolgok árán már régóta nem emeltek, így valahol reális, hogy ilyen infláció mellett ezeken is muszáj lett emelni valamikor. De aki jár boltba, az szerintem bizonyára észre kell vegye, hogy már heti szinten minden ára brutálisan emelkedik, legfőképpen az élelmiszer. Ez várható volt sajnos. Minden terhet az önkormányzat sem tud lenyelni.
ma 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
85%
Még így is az egyik legolcsóbb közétkezde az országban. Az általános iskolás gyerekem ebédje napi 1107-ra jön ki, a középiskolásé pedig 1280-ra.
ma 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
A kérdező elfelejtette hozzátenni, hogy más városokhoz képest így is olcsó. A fideszes önkormányzatok, amelyek ráadásul sok esetben több pénzt kapnak különböző pályázatok formájában, miért nem képesek kigazdálkodni olcsóbb közétkeztést például?
ma 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!