Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Gyurcsány hogy képzelte, hogy...

Gyurcsány hogy képzelte, hogy lehazaárulózza a kormányt? Pont ő?

Figyelt kérdés

[link]


Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is szót kért, és reagált az Orbán Viktor által elmondottakra. Gyurcsány Ferenc felszólalásában Júdás árulását idézte fel. Majd azzal folytatta, „minden árulásnak hosszú története van. Orbán Viktor kormányfő és kormányának árulásának is. Dacára, hogy annak nyílt megvallása az elmúlt napok terméke”.


Majd azzal folytatta, ha keresni kellene a pillanatot, az árulás minden bizonnyal megkezdődött azzal, mikor 2009 novemberében Orbán Viktor, akkor még mint az akkori ellenzék vezetője 15 percre személyesen találkozhatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki a DK-s vezető szerint „azóta is valamivel a markában tartja” a magyar miniszterelnököt.


„Magyarországnak ma hazaáruló miniszterelnöke és kormánya van” – hangoztatta az ellenzéki politikus.


A DK-vezér még a felénél sem tartott a felszólalásának, mikor a „hazaárulózás” miatt Kövér László rendre utasította. A házelnök leszögezte, hogy Gyurcsány Ferencnek nincs joga „lehazaárulózni Magyarország miniszterelnökét és Magyarország kormányát”.


Mivel a DK- vezér továbbfolytatta, Kövér nemsokkal később megvonta tőle a szót.


szept. 30. 15:34
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
30%
El Qró lassan eszét veszti, hogy a következő választáson a parlamentbe való bejutásért küzdhetnek. (Ez persze nem pont a kérdés témájához kapcsolódik.)
szept. 30. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
73%

18

"Ha hiszed, ha nem, még a "seggnyalás" sem hazaárulás."


Előrrébb helyezi a Kínai, Orosz érdekeket, minta hazait.

Brüsszelben odaszar az asztalra az orosz szankciók megszavazásakor is.


A kínai vasút, akkugyárak meg nekünk rohadtul nem fognak gazdasági hasznot hozni.

szept. 30. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:
Higgadj le. Fognak nekünk hasznot hozni, csak nem holnap, hanem hosszútávon. Különben nem csinálnák.
szept. 30. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:

23

Abban biztos vagyok, hogy a NER jól jár, de abban is, hogy a magyar állampolgárok nem.

szept. 30. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!