Jól látja a szakember, hogy MP úgy viselkedik, mint egy sértődött gyerek, és nem tudja kontrollálni az érzelmeit?
– A narcisztikus személyiség megjelenési képe többféle módon megmutatkozhat: jellemzően két fő vonulata van, az egyikről minden lepereg, kevéssé sebezhetőek, vagyis a régi, már kivezetett kifejezéssel élve vastagbőrűek, és vannak az úgynevezett vékonybőrű típusok, akik pedig mindenen megsértődnek, érzékenyek, nem tűrik a kritikát és a szétesés veszélye fenyegeti őket” – fogalmazott Hal Melinda klinikai szakpszichológus, aki szerint idő kérdése, hogy mikor omlik össze mentálisan egy olyan közszereplő, aki nem készült fel kellően szerepére vagy az azzal járó stresszre. Arra is kitért, hogy a narcisztikus, de sebezhető, sértődékeny típusú személyek kommunikációja csak ideig-óráig képes elfedni a belső konfliktusokat és töréseket, főként, ha nem társul mellé megfelelő, gyermekkorban tanult szocializáció. Ilyenkor gyakorta megjelenik a szintén gyermekkorra emlékeztető dühöngés.
Háp háp háp.
Milyen jó élete van a jól megfizetett fideszes szakértőknek.
Ez szakember?
Még mindig dívik a bolhapiacon venni diplomát?
#4
Te Tisza szavazót csak a fideszes kampány videoban láttál ahol velük rémisztgentek benneteket.
Én meg azt látom hogy minél jobban támadja a fidesz Magyar Pétert annál jobban nő a támogatottsága.
Főleg az segít amikor nőket bérelnek fel. Ezek a legszánalmasabb próbálkozások.
Ez most komoly!?
Ehhez nem kell szakembernek lenni, hiszen egy normális ember pontosan látja!
Vicc hogy milyen egyértelmű dolgokat állítanak úgy be, mintha valamilyen komoly szákértelmet igényelne!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!