Csak azok nem tudják értelmezni Orbán B. háborús védekezéses interjúját, akik nem is akarják? Magyarul a fidesz-oldal tesz úgy, mintha nem értené a nyilvánvalót?
Most megint ott tartunk, hogy mindenki hülye, csak az nem, aki úgy érti a dolgokat, ahogy az a kormánynak kedvező. :D
Szánalmas a Fidesz...
Nem vagyok fideszes de ebben Orbán Balázsnak van igaza és Én úgy látom hogy értelmezni itt inkább a bal oldal nem tud, ugyanis képtelen szövegkörnyezetben értelmezni!
csak ismételgetni tudja a kiragadott részletet ami neki tetszik. ennyi
Teljesen egyértelmű amit mondott és semmi nincs benne amit botránynak vagy felháborítónak lehetne értelmezni.
Egyszerűen egy amerikai kampánystáb google fordítóval dolgozik és a fordító program szövegében megláttak egy mondatot amiről azt hitték, hogy na, most lehet rajta fogást találni.
Ez most egy újabb köteles beszéd, ahol a valóságban semmi rossz nem hangzott el, a kampánystáb viszont sikeresen felfújja és a médiában megfuttatja, ahol már a valóság nem számít. Ahogy akkor, most is csak annyi igaz, hogy Orbán Balázs mondott valamit, de hogy mit mondott az az embereket nem érdekli, mert elnyomja az ostoba médiakampány.
A fideszesek emlékszenek a köteles beszédre és hogy pár évvel később maga gyurcsány ismerte el - könyvben van leírva amit vele készített a saját embere - hogy egy mesterségesen kiforgatott mondatra készült akkor egy hazugságkampány, aminél ő maguk is tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy semmi sem igaz abból amit csinálnak, beszélnek Kövér László ellen.
Most Orbán Balázs köteles beszédét láthatju. Akik ellene a kampányt csinálják azok éppen úgy tisztában vannak vele, hoyg semmi rosszat nem mondott és egy szó sem igaz a kampányukból, ellenmeb most éppen úgy ezért kapják a pénzüket és ezért szerepeltetik őket a hátuk mögött állók, hogy hazudjanak.
Te meg elhiszed a hazugságukat ahelyett hogy totál egyszerűen meghallgatnád azt a beszélgetést és levonnád a következtetést: Orbán Balázs pontosan azt mondta most is amit a fidesz, a fideszesek mondanak 2,5 éve folyamatosan. MI már megtapasztaltuk milyen az amikor a nyugati nagyhatalmak segítséget ígérnek ha szembe szállunk az oroszokkal és mi lesz a következménye ha megtesszük, mert hiszünk nekik. EZÉRT, mert ilyen drága tanulópénzt fizettünk '56-ban, ma már nem mentünk volna bele úgy, mint Zelenszkij.
A valóság is ez, mert nálunk is megpróbálkoztak vele korábban, de itt nem voltak vevők az emberek sem a polgárháborúra 2006-ban vagy előtte a taxis sztrájk idején, még 1992-ben vagy épp a rendszerváltáskor, se a 2010 utáni időszakban.
Miért, mi a baj vele? Az ukránokról volt benne szó, akik most harcolnak az oroszok ellen. Minket 56-ban levertek, ezért a helyükben meg lehetne fontolni, hogy békés megoldásra törekedjünk a háború helyett, ahol emberi életeket hagyunk veszni.
Ebben semmi sértő nincs senkire.
#7 Tudod az a szánalmas, hogy nektek már csak ennyi maradt a kezetekben, kitaláltok egy álproblémát és azt próbáljátok eladni botrányként, mert valódit nem találtok.
Ennyire szánalmasan nyomni, mikor a választásokig még másfél év van hátra - az nevetséges. Ha most kénytelenek vagytok ilyennel erőlködni, mi lesz itt később? Önként elbujdokoltok, elismerve, hogy nem találtok semmit Orbánékkal szemben?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!