A napi 1M Euro EU büntetést meddig fogja bírni a Magyarország? Nem kellene kilépni az EU-ból?
Én attól tartok, hogy ezt a pénzt abból az összegből fogják levonni, amit Orbánék miatt úgysem kapunk meg, vagyis ezzel Orbánék azt a pénzt égetik fel teljesen, amit esetleg egy kormányváltást követően Magyarország megkaphatna (mienk nem lehet, hát ne legyen másé sem alapon).
Nagyon remélem, hogy nincs igazam és inkább abból a pénzből vonják majd, amit most is folyósítanak Orbánéknak, ugyanis csak azért van ez a büntetés, mert Orbánék részéről szándék sem volt bármiféle kompromisszumra a menekültek bánásmódjával kapcsolatban.
Konok hülye gyereket játszanak még most is, Magyarország, vagyis a magyar emberek pedig szívnak mint a torkos borz, és még nem is tudnak róla, mennyire.
Nem kell kilépnünk. Az eu most is azon dolgozik, hogy tudnának kirakni. Vagy amennyire lehet korlátozni az eus előnyeinket.
Mo gazdasága 80%-ban függ az eutól. Az euró min. A duplájára ugorna. Az infláció elszabadulna. A befektetők elmenekülnének. Ezek a folyamatok már elkezdődtek. A pénzromlás, infláció, stb.
Azért érdekes elképzelés, hogy mikor a kormány megszegi a közösen elfogadott EU-s szabályokat, amiről jogerős bírósági döntés is születik, amelyet évek alatt sem teljesít, emiatt kevesebb EU-s támogatás érkezik, akkor már ki kellene lépni.
Azt azért tisztázzuk, hogy a kifizetés nem a felfüggesztett, hanem a már kifizetésre megítélt keretből történik! Ugyebár ez leegyszerüsítve úgy működik, hogy az EU-s projekteket a tagállam megelőlegzi, ha rendben lezajlik, akkor az EU aztán kifizeti. Most ebből a kifizetendő összegből vonják le a büntetést.
Nem kell kilépni. Migránsközpontokat kell nyitni Budapesten a legbefogadóbb kerületekben, így a lipsik is örülhetnek, hogy megmentettük szegény "menekülteket", és a migránsok is örülhetnek, hogy lesz kikkel szórakozniuk.
Nem mellesleg az ingatlanárakat is helyrezökkentené! Aztán meg nem kell aggódni, úgyis nyugatra akarnak menni a migránsok, nem maradnak itt, ugye kedves liberálisok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!