Támogatnátok egy ilyen új rendszert? Mit gondoltok róla?
-Magyarország egypártrendszeri diktatúra lenne, de diktátor, sőt mindenféle egyszemélyi vezető nélküli. Nem lenne miniszterelnök, elnök, köztársasági elnök, pártvezér stb. hanem az egyetlen pártot a Magyar Egészség Pártját, 12 ember vezetné, akik kizárólag együtt hoznák meg a legfőbb döntéseket, más országok vezetőivel is csak együtt tárgyalnának. Ezen 12 emberből 6 nő és 6 férfi lenne, 6 biológus az ELTE-TTK-ról és 6 orvos a Semmelweis-ről. A többi párttag őalájuk lenne besorolva
-Az ország legfőbb célja az oktatás és az egészségügy rendbehozatala és fejlesztése lenne
-Az ország példaképei a 70-es évekbeli Magyarország, Svédország, NDK lennének
-Kilépnénk az EU-ból és a NATO-ból és semlegességi politikát vezetnénk be, ugyanúgy üzletelnénk az USÁ-val és az EU-val, mint Oroszországgal és Kínával
-Újra bevezetnénk az állami földeket, üzemeket, cégeket, mint a Szocializmusban, minden alapvető élethez szükséges élelmiszerből és egyéb termékből legyen legalább egy ami magyar állami üzemben lett előállítva, lehetőleg minél teljesebben magyar nyersanyagból, magyar munkaerő által, és az embereknek magyar állami tulajdonú boltban legyen kapható
-Visszahoznánk a Kádár-rendszerbeli valláspolitikát is. A történelmi egyházak meg lennének tűrve, de nem lenne politikai befolyásuk és nem támogatnák őket adókból, a kisegyházakat, szektákat betiltanák.
-Az összes egyházi- és magániskolát, kórházat, klinikát, öregotthont stb. államosítanánk, majd betiltanánk, hogy Magyarországon ilyen egyházi- és magánintézmények működjenek
-Az oktatást megreformálnánk, hogy a gyerekek kevesebb humán és több reál tárgyat tanuljanak, főleg kémiát, biológiát, egészségtant, háztartástant
-A gyerekeknek menne a propaganda, hogy ne az legyen a céljuk, hogy rohannak az egyetemre, hanem inkább szakmát tanuljanak, és lépjenek be kisdobosnak, úttörőnek, hogy elsajátítsanak normális szociális készségeket a telónyomkodás helyett
-Az állami médiában drámaian megnőne a dokumentumfilmek, természetfilmek, egyéb ismeretterjesztő műsorok száma
-Dikh TV-t, rádiót, és az ilyen roma kultúrális dolgokat betiltanák, ehelyett integrálni próbálnánk a cigányokat, hogy olyanok legyenek, mint a magyarok
Te vagy az aki egy másik kérdésben arról fantáziált, hogy a magyar egészségügy Svédország szintjén volt Kádár alatt? :) Csak a rend kedvéért: nem volt.
A kérdésre válaszolva pedig nem, természetesen nem támogatnám. Millió problémám van a rendszereddel, de kiemelnék egy kérdést, ami szerintem felfedi, hogy ez a valóságban hogy is nézne ki: allami médiát 30 alatt senki nem fogyaszt, hogyan gondoltad eljuttatni a propagandát a gyerekekhez? Ebben az életkorban a legnagyobb befolyásoló erővel a TikTok és a YouTube bír. Ezt hogyan kezelnéd? Tiltással? Büntetéssel? Állami YouTube csatornák pénzelésével?
- Egypártrendszer régen rossz irány. Ráadásul csupa orvos, biológus. Minden tiszteletem az orvosok és a kutatók felé, de nem biztos, hogy csak nekik kéne vezetni az országot.
- Szép célok, de kérdés, hogy hogyan és miből.
- Keleti blokk-beli országok rém rossz példaképek. Svédország egész jó, de nem a hetvenes évekbeli.
- Ezt nem támogatom, különösen a NATO elhagyását ellenzem.
- Álmodni lehet, de ez versenyképtelen. Költséges és haszontalan lenne. Pláne ha a nyersanyagokat is itthon akarod bányászni (ahogy írtad).
- Nem. Az állam ne tiltsa és ne támogassa az egyházakat. Egyszerűen csak ne szóljon bele.
- Nem. Ennek értelmét nem látom.
- A tanterv megváltoztatását támogatom, de én nem erőltetném se a reál se a humán tárgyakat, hanem szabadabb rendszert vezetnék be, ahol nagyobb lehetőség van választani.
Érdekes, hogy minden kérdező a saját kedvenc tantárgyait akarja nagy óraszámban tanítani, a többiből elvenni...
- Ez a legülyébb pont. Eddig azt hittem, hogy legalább cél az ország fejlesztése, csak az irány nincs meg. Sajnálattal látom, hogy nem is cél. Akkor ki lesz tanár? Ki lesz orvos? És most csak azokat említettem, amely területek fejlesztését kitűzted.
- Ez nem gond. Úgyis egyre kevesebb ember néz tv-t egyáltalán.
Megintcsak "furcsa", hogy minden kérdező olyan műsorokat akar a közmédián leadni, ami őt személyesen érdekli.
- Ez nem izgat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!