Hány politikus van aki közvetlenül a magyar népen élősködik?
3-as,
a Jobbik is milyen jól tette, hogy összeállt a többi ellenzéki párttal! 🙃
4: mivel nem állt össze minden ellenzéki, nem sok esélyük volt, de legalább megpróbálták leváltani a fideszt
Toroék nagyon jól tudják, hogy a jelen választási rendszer úgy van megkonstruálva, hogy csak nagy tömbpárt tud győzni, külön indulva esélytelenek, így az egész indulásuk csak arra jó, hogy Toró, Dóra, Előd meg a többiek elüldögéljenek a parlamentben, néha felszólaljanak, és közben felvegyék a képviselői fizetést. Beleszólásuk nincs semmibe, győzni nem tudnak egyedül, de legalább a néhány MH-s haver eltartatja magát a néppel.
10-es,
elsősorban nem arról beszélek, hogy fölösleges volt a Jobbiknak beállni a többi ellenzéki párt mellé, hanem arról, hogy ezzel a lépéssel instant elvesztették a szavazóik minimum 3/4-t, akik már eleve nem szavaztak az Összefogásra, utána sem álltak vissza a Jobbikhoz, így a 20%-os pártból lett egy max. 5%-os párt. (A Tisza meg ezt a 5%-ot is elsodorta azóta tőlük.) Tehát: haszna nem volt annak, hogy a Jobbik összeállt a többi ellenzéki párttal, de legalább még sajátmagukat is kicsinálták ezzel.
Mert sok ellenzéki nem fogja fel, hogy sok embernek NEM MINDEGY, HOGY KIRE váltjuk le a jelenlegi rendszert. Így sokak nem azt nézik, hogy mekkora esélye van egy pártnak/tömbnek kormányt váltani, hanem azt is, hogy az a párt/tömb MIT KÉPVISEL.
Ha a Mi Hazánk beállna a többi ellenzéki párt mellé, akkor a Mi Hazánkos szavazók min. 90%-a eltűnne, nem szavazna az ellenzékre, a Mi Hazánk meg megszűnne létezni. (Ahogy a Jobbik is megszűnik majd 2026 után.)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!