A magyar Trump rajongók miért védik annyira a kapitalizmust?

“A neoklasszikus általános egyensúlyi elméleten és főként ezen elmélet álta- lános gazdaságpolitikai alkalmazhatóságának gondolatán Keynes Általános elmélet-e (Keynes [1936], [1936/1961/1965], [1936/1971/2007]) ütötte az első, de

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

dc_1571_18

368 VI. A KözGAzdASáGTAN EGyES úJ IráNyzATAI éS A NEMzETKözI GAzdASáG rENdJE

halálos sebet. Figyelemre méltó, hogy Keynes elmélete 1936-ban jelent meg, Debreu ezzel foglalkozó első cikke 1952-ben, Arrow és Debreu ezen elmé- letet általánosan elfogadottá tevő cikke pedig 1954-ben. Ez az irányzat és ennek általánosan elfogadott gazdaságelméleti és gazdaságpolitikai főirány- nyá válása tehát akár még elméleti visszalépésnek is tekinthető Keynesszel szemben, mert a főirány nem cáfolja meg, hanem figyelmen kívül hagyja a Keynes által előadott problémákat és szempontokat.

Keynes most idézett műve a nagy világgazdasági válság idején született meg azzal a céllal, hogy megoldást találjon a tömeges munkanélküliség akkori problémájára. Keynes e művében az általános egyensúlyi elméletnek a mun- kaerőpiacra való alkalmazhatóságát támadta, az árupiacra való alkalmazását nem, és könyvét az alábbi, egyetlen oldalból, sőt egyetlen bekezdésből álló 1. fejezettel vezette be: „E könyvnek »A foglalkoztatás, a kamat és a pénz álta- lános elmélete« címet adtam, az általános jelzőre téve a hangsúlyt. Ezzel azt akartam nyomatékosan kifejezni, hogy érveléseim és következtetéseim jellege szemben áll az e tárgyra vonatkozó »klasszikus« elmélettel, amelyen nevelked- tem, és amely éppúgy uralkodik a mai nemzedék kormányzó és tudományos rétegeinek gyakorlati és elméleti felfogásán, mint az utóbbi száz évben bármi- kor. Ki fogom fejteni, hogy a klasszikus elmélet posztulátumai nem általános- ságban, hanem csak egy különleges esetre alkalmazhatók, mert az ebben az elméletben feltételezett állapot csupán egyik határesete a lehetséges egyensúlyi helyzeteknek. Mi több, a klasszikus elmélet feltételezte különös eset jellemzői történetesen nem is állnak fenn a mi jelenlegi társadalmi gazdaságunkban, ezért tanításai félrevezetők és vészes következményekkel járnak, ha megkíséreljük a tapasztalati tényekre alkalmazni őket.” (Keynes [1936], 3. o., Erdős Péter fordítá- sában, kiemelés az eredetiben – Sz. Gy.)

Ez az érvelés a következőképpen folytatódik a 2. fejezetben: „Úgy gondolom, hogy az állítólag egyszerű és nyilvánvaló klasszikus foglalkoztatáselmélet két – gyakorlatilag ugyan ki nem fejtett – alapposztulátumra épül, nevezetesen:

(I) A munkabér egyenlő a munka határtermékével. [...]

(II) Meghatározott volumenű munkaerő foglalkoztatása esetén a munkabér hasz- nossága egyenlő a foglalkoztatás határáldozatával” (i. m. 23. o., kiemelések az ere- detiben – Sz. Gy.).

Ezt ennek a két posztulátumnak, valamint a klasszikus elmélet foglalkoz- tatásra és munkabérre vonatkozó alaptételeinek félreérthetetlen és hatá- rozott elutasítása követi. Itt nem célszerű idézni Keynes további elemzését, és e két itt idézett posztulátum tarthatatlanságát már az is mutatja, hogy a munka határtermékét nem lehet meghatározni, és a munka határáldozata olyan elméleti konstrukció, amelynek számszerűsítése lehetetlen, és elmé- leti megalapozottsága vitatható. A termelés összetett folyamat, amelynek résztvevőit eltérő mértékben díjazzák. Ha a végtermék előállításához szük-

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

dc_1571_18

18. Az áLTALáNoS GAzdASáGI EGyENSúLy NEoKLASSzIKuS éS KEyNESI dEFINíCIóJA 369

ség van valamennyi munkafolyamat elvégzésére, az egyes munkafolyamatok határterméke meghatározhatatlan, és ez a meghatározhatatlan határtermék nem lehet a díjazásnak és a díjazás eltéréseinek magyarázata. Ugyanakkor a munka sokunk számára nem áldozat, hanem önkiteljesítésünk eszköze, és még az is igaz, hogy általában annál magasabb a díjazása, minél kevésbé áldozat és minél inkább az önkiteljesítés eszköze. Ezért a határáldozat sem lehet a díjazásnak és a díjazás eltéréseinek magyarázata, hanem ezek az elté- rések sokkal inkább a társadalmi és történelmi körülmények függvényei. Végül a termelési folyamatban részt vevők összességének díjazása, vagyis az összes kifizetett munkabér a társadalom egészének fejlettségétől, teljesítőké- pességétől és viszonyaitól függ, tehát ismét társadalmi és történelmi körül- ményektől. Már ez a néhány mondat is illusztrálja annak az elemzésnek a hiányát, amelyre Keynes szerint a klasszikus elmélet e két alapvető posztu- látumának támaszkodnia kellett volna.

A fenti terjedelmes Keynes-idézetnek csak a következő mondata szorul magyarázatra: „A klasszikus elmélet posztulátumai nem általánosságban, hanem csak egy különleges esetre alkalmazhatók, mert az ebben az elmé- letben feltételezett állapot csupán egyik határesete a lehetséges egyensúlyi helyzeteknek.” Ez egyszerűbb nyelvezettel azt jelenti, hogy a klasszikus elmé- let szerinti, vagyis a csupán a piaci automatizmusra fölépülő gazdaság elvben végtelenül sok egyensúlyi helyzetet hozhat létre, mindegyiket a foglalkoztatás különböző szintjén, és ezek határoló pontja a teljes foglalkoztatás esete. Ez alapvető ellentétben van a klasszikus és a neoklasszikus elmélettel, amely fel- tételezi, hogy a piaci automatizmus a teljes foglalkoztatást is kialakítja, vagyis nem hozhat létre kényszerű, nem szándékolt munkanélküliséggel járó egyen- súlyt. E felfogás szerint – amely Keynes előtt az általánosan elfogadott nézet volt – a munkanélküliség, ha volt, önkéntes volt, mert a munkát kereső nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy munkája határáldozata és ezen alapuló bérigénye nagyobb, mint munkája határtermelékenysége, és nem volt haj- landó bérigényét az ennek megfelelő szintre leszállítani. E feltételezés tartha- tatlansága és a nem önkéntes, hanem kényszerű munkanélküliség léte a nagy gazdasági válság idején lett nyilvánvaló, és a klasszikus elmélet feltételezéseire felépülő gazdaságpolitika, amely tagadta az állami beavatkozás szükségessé- gét, akkor lett igazán katasztrofális.

Ez a keynesi nézet azonban általánosítható. A „munkanélküliség” helyébe, Keynes másik gyakran használt kifejezését használva, „az emberiség legszebb reményeinek meg nem felelő gazdasági helyzet” írható. Ezzel a keynesi elem- zés kiemelkedik a munkanélküliség és a foglalkoztatás köréből, és kiterjed többek között a jövedelemelosztás területére is. Keynes tétele ez esetben úgy egészül ki, hogy a piaci erők szabad játéka nem vagy legalábbis nem szük- ségképpen hoz létre sem teljes foglalkoztatást, sem „az emberiség legszebb

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

dc_1571_18

370 VI. A KözGAzdASáGTAN EGyES úJ IráNyzATAI éS A NEMzETKözI GAzdASáG rENdJE

reményeinek megfelelő gazdasági helyzetet”, így például többek között a köz- felfogás szerint elfogadható mértékűnek tekinthető jövedelemkülönbségeket. Megismételve ugyanezt az előbbi terminológia szerint, a piaci erők számos különböző jövedelemelosztást hozhatnak létre, és ennek határesete lehet az, amelyben a jövedelmek differenciálódása nem haladja meg a közvélemény által megengedhetőnek tekintett mértéket.

Hangsúlyoznom kell, hogy Keynes ezzel etikai és politikai meggondolásokat vitt be a közgazdaság-tudományba, és ennek messzemenő gazdaságpolitikai következményei vannak. A piaci erők szabad játéka által létrehozott egyensú- lyi helyzet erkölcsileg elfogadhatatlan lehet a munkanélküliség kialakulása, a túlzott mértékben egyenlőtlen jövedelemelosztás vagy „az emberiség legszebb reményeinek” más sérelme miatt. Ugyanez az így létrejött egyensúlyi helyzet politikailag is elfogadhatatlan lehet, mert, ismét egy másik Keynes-idézet sze- rint, fontos oka lehet „az elszegényedésnek, a társadalmi elégedetlenségnek, sőt még a háborúknak és a forradalmaknak is”, vagy, kevésbé drámai esetben, a kormányon lévő politikai csoport bukásához vezethet. Ugyanakkor azonban Keynes nem volt szocialista, és nem volt a tervgazdaság híve. Úgy vélte, hogy a szabad piacok jól osztják el a korlátozott mértékben rendelkezésre álló erő- forrásokat, és jól határozzák meg az áruk és szolgáltatások volumenét. Ez a megkülönböztetés nagyon fontos itt és a későbbiekben is.

Az itt leírtak gazdaságpolitikai következményei nyilvánvalók. Az követke- zik belőlük, hogy a piaci erők által létrehozott egyensúlyi helyzet elfogadható vagy akár az elérhető legjobb is lehet az áruk és szolgáltatások piacán, de nem vagy csak szinte véletlenül lesz etikai és politikai meggondolások alap- ján is megfelelő vagy elfogadható a munkaerőpiacon. Ezért gazdaságpoliti- kai, kormányzati beavatkozásra van szükség az etikai és politikai meggondo- lások szerint is megfelelő általános gazdasági helyzet, a teljes foglalkoztatás és az elfogadható jövedelemelosztás érdekében. Ehhez Keynes után, tehát a mai gazdasági körülmények között az egyes országok egyenlőtlen fejlődésé- ből adódó problémák és a kevésbé fejlett területek és országok felzárkózási törekvései járultak hozzá.

Az e problémák megoldására törekvő gazdaságpolitika legfontosabb eszkö- zei Keynes szerint, amint ez köztudott, ha a probléma a munkanélküliség, a monetáris politika és a fiskális politika. Ha a probléma túlmegy a munkanél- küliségen, és kiterjed például a jövedelemelosztásra, más eszközökre is szükség lehet. A piaci erők emellett egyes társadalmi csoportok, régiók vagy országok kulturális és egzisztenciális leszakadását, sőt teljesen reménytelen helyzetbe kerülését idézhetik elő, ennek szörnyű következményeivel együtt, amint ezt ma bőven tapasztalhatjuk, és ami talán még fontosabb: semmiképpen sem adnak megoldást a már kialakult, és különösképpen az örökletes, évszázadok óta fenn- álló problémákra. Feltétlenül szükség van tehát olyan intézményrendszerre és

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

dc_1571_18

18. Az áLTALáNoS GAzdASáGI EGyENSúLy NEoKLASSzIKuS éS KEyNESI dEFINíCIóJA 371

annak olyan működtetésére, amely a társadalom egészének javára tudja kor- rigálni a piacok nem megfelelő működéséből eredő hibákat, lehetőleg nyilván úgy, hogy ne a kialakult rossz helyzeten javítson, hanem már kialakulását is megakadályozza. Ennek az intézményrendszernek a létrehozója és működte- tője csak az ország politikai és gazdasági közössége lehet.

Keynes szerint tehát a szabad versenyen alapuló kapitalista gazdasági berendezkedés jól osztja ugyan el a korlátozott mértékben rendelkezésre álló erőforrásokat, de két súlyos hibája van. Nem, vagy legalábbis nem feltétlenül hoz létre teljes foglalkoztatást, és az általa létrehozott jövedelemelosztás elvi- selhetetlen mértékben egyenlőtlen lehet. Ehhez a későbbiekben a fejlettség eltérő szintjéből eredő problémák adódtak hozzá, amelyek korábban is fenn- álltak ugyan, de korábban nem volt kifejezett igény e helyzet módosítására és a kevésbé fejlett területek és országok felzárkózására. Mindez szükségessé teszi, hogy minden ország politikai és gazdasági közössége olyan intézmény- rendszert alakítson ki, amely képes arra, hogy etikai meggondolások alapján korrigálja a piaci erők által létrehozott helyzetet, teljes foglalkoztatást és elfo- gadható jövedelemelosztást alakítson ki, és elősegítse a kevésbé fejlett terüle- tek és országok felzárkózását.”

[link]

Ott a link..

Mivel egész Nyugat-Európàban már a neoliberalizmus ellen lázadnak az emberek..