Hatalmas bukta volt a békemenet, több Fideszes ismerősöm is panaszkodik, hogy egyrészt kevesen voltak, másrészt hogy a beszédet megelőző előadás gyomorforgató volt. Valóban ekkorát bukott a Fidesz?
Évtizedek óta Fideszesek, jól élnek belőle, több embert is foglalkoztatnak, rendszeresen pályázatokat nyernek.
Azt mondták, nem mennek el szavazni. Kérdeztem, hogy miért, válasz: a gyerekek felhasználása miatt csalódott és kiábrándult a Fideszből!
Tényleg ekkora gáz lehet?
LOL, vicces kamu kérdés.
2024. június 1-jén a Békemenet 200-300 ezer embert biztosan megmozgatott,
ezzel pedig valóban kiemelkedő politikai rendezvénynek mondható európai összevetésben is.
A gáz azért van mert undorító a kampányuk, kb. másik szidásából áll.
Nomeg a háborút és az inflációt elindító Putyint támogatják, na ez elég.
"Évtizedek óta Fideszesek, jól élnek belőle, több embert is foglalkoztatnak, rendszeresen pályázatokat nyernek."
Honnan vannak neked ilyen "jó" ismerőseid?
Igen, nagyon nagy a gáz.
Annyira, hogy a kérdés most az, hogy 50% felett tud-e teljesíteni a Fidesz, vagy lemegy 45-50% közé.
Remélem Magyar Péter legalább a kétharmaduknak véget vet, már az is nagy eredmény lenne.
Ennyi kárt még senki nem csinált az országnak mint ez a hányadék maffia.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!