A magyar "köztv" M1 azért sem közvetíti az Euróvíziós Dalversenyt évek óta, mert akkor a saját "gyerekbarát" homofób törvényeik értelmében szüneteltetni kellene az adást egy jó ideig?
3
Segítségre inkább az Euróvíziós Verseny győztese szorul.
Kérdező
Évek óta nem közvetítik mert az ország nem vesz részt rajta. Akkor meg minek? Megnézed egy másik tévécsatornán ha érdekel vagy a neten keresztül.
Mi köze a gyerekvédelmi törvénynek az Eurovíziós dalfesztiválhoz? Mitől lenne homofób a törvény és ennek mi köze ehhez a dalfesztiválhoz?
Vagy te azt gondolod, hogy ezen a dalfesztiválon olyanok lépnek fel akik b*zik, meg egyebek? Vagy nem sikerült még megtapasztalnod, hogy léteznek műsorsávok és a gyerekeknek nem való műsorokat később vagy külön jelöléssel lehet vetíteni?
Hogy a gyerekvédelmi törvényt nem ismered az tény, már meg se kell kérdezni, hogy olvastad el - látszik, hogy semmit nem tudsz róla.
6
Elolvastam a gyermekvédelmi törvényt, de nem találtam benne kifogásolható részt. Esetleg ideidéznéd azokat a borzasztó mondatokat amiket te kifogásolhatónak találsz a törvényben?
Egyszerű politikai okokra fogni nem termelődik ki itthon olyan előadó akit szégyen nélkül vállalhatnánk. Kit küldenének ki? tótgabikát? csótányfecót? demenscinikét? sukárgyőzit?
Én is azért nem indulok az olimpiai 100 méter pillangón mert fél kézzel győznék.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!