Mi ez a Magyar Péter mánia mostanában?
Az első ember, aki az oktatás felemelésében, a tudás alapú társadalomban látja Magyarország jövőjét. Aki meghallgat olyan civil szervezeteket (lásd Van helyed vagy Igazgyöngy alapítvány), akik tényleg mélyszegénységben elő gyerekek (sikeres) edukációjával foglalkoznak.
Ha ezt meg tudja valósítani, akkor nem érdekel hogy honnan jött és mit csinált. Ugyanis ez az ügy, mármint a minőségi oktatás megteremtéséé, a leszakadt rétegek felzárkóztatása, edukálása (Btw 2050-re minden második megszülető csecsemő roma lesz Magyarországon, csak szólok), a legsürgetőbb politikai probléma!
A magyar péter jelenség a társadalom reakciója az ellenzék tohonyaságára és a fidesz válságára. Illetve még valami, amivel az eddig bizonytalanokat, soha nem szavazókat is mozgósítani tudja.
Az eddigi ellenzék megbukott. Lett hely egy új politikai erőnek. Ezt a helyet nem tudta betölteni eddig senki, aztán jött a kegyelmi botrány, mp megjelent egy partizán interjúban, a többi pedig már talán világos. Az emberek követeltek valakit, akárkit, akire fel lehet építeni egy kormányváltó hangulatot.
És most van egy ember, akiről lepereg a propaganda, akit hiába gyurcsányoznak, dollároznak, sorosoznak és háborúpártiznak. A fidesz szavazók is tudják, hogyan kell átlátni ezen, nem ezek miatt szavaztak rájuk... és most tömegével pártolnak át a tiszához. Legalább 300 ezer korábbi fidesz szavazót szerzett meg már mp. Minden a fidesz által mp lejáratására költött hír, cikk, poszter mára már csak egy reklámtermékké vált mp számára, ami a fideszeseknek is bemutatja, hogy VAN alternatíva; amire mindenki várt, az eljött. Senki sem szavazott a fideszre azért, mert annyira jó párt lenne, mindenki tud a mérhetetlen lopásokról, az átverős kommunikációról, egyszerűen csak nem láttak a bukott baloldalban és gyurcsány csicskáiban alternatívát, sem toroczkaiban, mert mind ugyanolyan lolós kis gciknek vannak tartva, cssk ráadásul még gyurcsány is. Nyilván hogy akkor a fideszremennek aszavaz i az emberek. Ez változottmeg mo berobbanásával, a fidesz kapkodó, elhibázott lejáratókampányaival.
Ilyen helyzetben vagyunk. Magyar Péterre most tömegével fognak szavazni minden rétegből. Nem csak az a kb egymillió ember, akik eddig jobb híján, orrbefogva az összefogásra szavaztak legutóbb, hogy kormányváltást érjenek el, nem csak eddig politikából kiábrándult, inaktív emberek, de a fideszesek is tömegével váltanak. Egyszerűen azért, mert mindenki erre várt: legyen egy ember... nem lehet tökéletes, nem lehet feddhetetlen, tele lesz a múltja gyanús dolgokkal. De kiáll, és amit mond, azt elhiszed neki, mert tudod, hogy amit most odatesz, az úgy is lesz, egy valódi alternatíva, egy ember,akire nem fanyalogva húzod be az X-et, aki nem gyurcsány, se nem orbán.
Ezt képviseli most magyar péter, a magyarok akaratát egy előremutató magyarországért, ahol végre minden megvalósulhat abból, amit az elmúlt 20-30 évben kihagytunk. 25 nap van még a választásokig. A fidesz előnye legutóbb 700 ezer szavazat volt már csak (1,5M vs 2,2M). Ilyen ütemű növekedés mellett ez lassan statisztikai hibahatárrá fog csökkenni... (bár aztán ugye a fidesz az brutáljó a mozgósításban. Nem hinném, hogy legyőzhetőek még, így 1 hómapon belül, de meglátjuk)
Nem lennék kiakadva, ha nem ő. Miért nem Hadházy ? Marki-Zay ? Vona? Donáth Anna? Bárki hitelesebb , értelmesebb személy lehetne ez a messiás az ellenzéki politikában.....
Én elmondhatatlanul utálom a Fideszt , de most régóta először kívánom , hogy csapjanak oda egy jó nagyot a választáson , Magyar Petinek egy nagy pofont adjanak.
14: látszik hogy neked jó ez a rendszer, nem akarsz igazi változást. Amíg nem fáj eléggé, addig te oké vagy akár ezzel is.
Ezekből a dologokból, ha valóban így voltak, egyáltalán nem következik, hogy ne tudná megvalósítani azokat a dolgokat, amiket elmond.
Az általad felsorolt embereknek meg hiába mondanak hiteles dolgot, nincs karizmájuk, hogy tömegeket állítsanak maguk mögé. 🤷♀️ volt rá esélyük, de nem ment.
Mit veszíthetsz MP-vel?
De ez politika, nem hitelességi játszma.
Sőt, ugye lenne egy olyan része a politikának, hogy nem a győzelmet és hatalmat akarjuk megszerezni, hanem emberek bizalmát, akik egyetértenek velünk, és őket fogjuk képviselni, őszintén, saját magunkat, populiznus nélmül. Ha 5%-ot ér, ha 50-et.
Magyarországon jó esetben 5% lesz az ilyen hiteles politika jutalma. Aki választást akar nyerni, annak nem kis csoportokat kell megnyerniük, mint ahogyan azt a dk momentum és mihazánk teszi. Csak nehogy félreérts, ezzel pont nincs baj. Ez egy nagyon szép vállalás, ha fogom a politikai kisebbségemet, és képviseletet nyújtok nekik az országos politikában. Ma viszont egy olyan politika van már 14 éve, ahol ezek a politikai kisebbségek teljesen ki vannak hagyva a döntéshozásból, mert ⅔.
Ezért vannak kiéhezve az emberek egy olyan politikai erőre, amik ha nem is teljesen őket képviselik, nem az ő 5-10-20%-os kisebbségét a társadalomban, de egy olyan alternatívát, ami képes egymaga visszatéríteni a normalitásba a magyar politikát.
Főleg ugye azután, hogy kiderült: az összefogás nem működik!
Kellett rá egy válasz. Ez lett. Jó? Nem! De senki nem jó választ, hanem azt, hogy legyen egy alternatíva, ami kiutat jelent.
Miben látod a fideszi kommunikációt? Példákat tudnál mondani?
Mi a véleményed az általa elmondottakról - hangsúlyozottan a mondanivalóról? Pl oktatás, vagy arról hogyan kívánja visszaépíteni a fékeket és ellensúlyokat, a kkv-k támogatásáról, a társadalmi szerződésről?
Én semmit nem veszítettem volna MZPvel, ezért is szavaztam rá.
#17: "Kérdem én, mit veszítettek volna MZPvel ?"
Semmit, azt se értettem, hogy ő miért nem felelt meg egyeseknek. Ahogy ebben az esetben se értem. Mindig lesznek, akiknek nem szimpatikus az aktuálisan legesélyesebb jelölt, de ha mindig ez az ellenszenv kerekedik felül, akkor soha nem lesz leváltva a Fidesz.
MP egy egoista, nárcisztikus majom, aki ugyanúgy benne volt a Fidesz lopásaiban, mint a többi Fideszes nagyúr, és még ma is benne lenne, ha nem veszik el tőle a pozícióit. Ennyi a történet.
Abszolút nem hiteles ez az ember, minden szava megjátszott.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!