Magyar tényleg nem talált jobb polgi jelöltet Barna Juditnál? Nem elég, hogy fidelitaszos, de nem rég még a fidesz bérenc Vitézynek kampányolt, facebookon pedig az utasokat máv szóvivőként alázó Medgyesyt hazaárulózó Lopperttel szapulja az ellenzéket
Tényleg nem tudna legalább a látszatra adni?
A kis fidesz vagy új fidesz tényleg indulhatna kevésbé csont fideszes jelöltekkel is nem?
Én konkrétan Lopperttől elhányom magam.
Azután indult be a fideszes karrierje, hogy lehazaárulózta Medgyesyt. Beszélni nem tud, de máv kommunikációs igazgatót is csináltak belőle aki a késésekért tiltakozó utasokat kb le Gyurcsányozta.
Ráadásul Bana Judit nemrég konkrétan nárcisztikus baromnak tartotta Magyart, ez azért így elég gáz szerintem!;
Magyar pártja, ahol elsősorban Magyar, aki dönt, nem feltétlen neki tetsző személyt jelölt polgármesternek. Csak szükség volt legalább három budapesti polgármester-jelöltre ahhoz, hogy fővárosi közgyűlési listát állíthasson. Mivel a listaállításról elég későn döntött, olyanok kellettek, akiktől várható volt, hogy rövid idő alatt képesek összegyűjteni a polgármesterség-jelöltséghez szükséges érvényes ajánlást; ugyanis, csak akkor veszik nyilvántartásba polgármester-jelöltként.
A legfrissebb, ma 12:00:00 állás szerint a TISZA 4 kerületi polgármestert jelölt, akik május 2-án, 3-án vették át az ajánlóíveket. Az ajánlóívek leadási határideje ma 16 óra volt; mivel az utolsó pillanatokban bizonyára rengeteg jelölti ajánlóív került leadásra, kérdés, hogy mikor jelennek meg adatközlések az egyes jelöltekről, listákról. A választási bizottságoknak 3 napjuk van az ajánlások ellenőrzésére, ha addig bármikor megállapításra jutnak, akkor utána van 3 nap jogorvoslati idő, ha azon belül senki részéről nem merül fel kifogás, akkor jogerőre emelkedik a döntés, egyébként a jogorvoslat eredményétől függ, hogy mi lesz.
Ráadásul, holnap 16 óra a listák leadási határideje, úgyhogy érkezik a második hullám.
Egyelőre még sok minden ismeretlen.
(Eddig, 00:00:00-tól 4 óránként frissült az NVI választási adatközlő honlapja. Ma elmaradt a 16:00:00-ás frissítés; 17:35-kor még a 12:00:00-ás állapot nézhető.)
7! Azt várod, hogy valaki közölje veled a 36 nap múlva lezajló választás eredményét? Egyéni választókerületi jelöltként a Színes Erzsébetváros jelöltjeként lesz a szavazólapon Budapest 07. kerület 09. számú egyéni választókerületében, mert 2024. április 27-én jogerősen nyilvántartásba lett véve. Hogy milyen eredményt ér el, majd a választás napján késő este kiderül.
A Színes Erzsébetváros polgármester-jelöltje volt, május 3-án átvette az ajánlóíveket, de még aznap nyilvántartásba vetette, hogy nem kíván indulni. Ugyanazon a napon a TISZA polgármester-jelöltjeként lett bejelentve, de szintén azon a napon nyilvántartásba vetette, hogy nem kíván indulni. Ezügyben nem kell az elért eredményéért izgulnod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!