Azt lehet tudni, hogy mennyi aláírást gyűjtöttek a pártok?















Ha dicsekszenek vele; aztán mehet a számháború, mint a tüntetések létszáma esetén.
A Nemzeti Választási Bizottság nem állapítja meg; és amit megállapít, annak mennyiségét sem teszi közzé.
Ha ajánlóíveket átvevő, nyilvántartásba vett párt, pártszövetség esetén nem kerül nyilvántartásba a lista (így majd a szavazólapra sem), azt jelenti, hogy nem gyűjtötték össze a húszezer érvényes ajánlást. Hogy mennyit gyűjtöttek, az nem kerül közlésre.
Legfeljebb addig számolják az ajánlásokat, amíg az érvényesek el nem érik a húszezret. (Pl. bárki megkérdezheti – akár elektronikusan is –, hogy kiket ajánlott, de ott a figyelmeztetés, hogy csak az ellenőrzött állományból tudnak adatot adni.)
Ha listánál nyilvántartásba vétel jelenik meg (akár nem jogerősen is), akkor elérték a húszezer érvényes ajánlást; hogy mennyiből, és mennyi többlet van, azt nem közlik, utóbbit meg sem állapítják.
Május 3-án 16 óráig lehet leadni az ajánlóíveket. Ha leadás után az ellenőrzés megállapítja a húszezer érvényes ajánlást, akkor nem jogerősen nyilvántartásba veszik; ha nem érkezik közben kifogás, akkor a negyedik napon jogerőssé válik a nyilvántartásba vétel, így a szavazólapra kerülés.
Eddig 35 jelölőszervezetet vettek jogerősen nyilvántartásba; közülük vannak, amelyek közös listát állítanak.
Eddig csak 1 lista, a Fidesz, KDNP listája van bejelentve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!