Miért lett a végrehajtó-maffia ügy ennyivel népszerűbb most, pedig a Mi Hazánk már jóval régebben feltárta az ügy nagy részét??
A Mi Hazánk tárta fel ezt a végrehajtómaffia ügyet először. És már évekkel ezelőtt.
Azóta lehet egyáltalán tudni erről az egészről, hogy a Mi Hazánk elkezdte felgöngyölíteni ezt az ügyet.
3 kérdésem van:
1) az ellenzéki pártok elkezdtek politikai tőkét kovácsolni ebből az ügyből évekkel ezelőtt, amikor a Mi Hazánk kemény munkával feltárta ezt az ügyet.
-Az ellenzéki pártokban miért nem volt annyi becsület, hogy említsék az ügyben a Mi Hazánk érdemeit, akik nélkül ez az ügy nem is létezne.
2) Miért gondolják ezután is még sokan a Fidesz zseb/szatelitpártjának a Mi Hazánkat, amikor is ők tárták fel először azt az ügyet, amitől most tömegek várják a Fidesz bukását??
3) A Mi Hazánk kb. 90%-ban már feltárta ugyanazt ÉVEKKEL EZELŐTT, mint amivel most Magyar Péter szerez magának politikai tőkét. Most miért lett sokkkal nagyobb szám Magyar Péter által, amit a Mi Hazánk már rég feltárt, de a feltárás idejében mégsem lett ennyire felkapott ez az ügy??
10-es,
el vagy tévedve: itt én vagyok a kérdező. Elsősorban az én kérdésemre kellene (itt) válaszolni.
A 7-es pedig egy tartalmilag és "szövegképileg" is zagyvalék választ írt, amiben nincs szándék a kérdésemre választ adni, hanem inkább terelni szándékozik a témát, de annyira ügyetlenül teszi, hogy a válaszát és az abban rejlő kérdéseket is izzasztó munka kihámozni, mert annyira hanyagul fogalmazta és szerkesztette meg a szöveget.
Tisztázásképpen:
továbbra is a kiposztolt kérdéseimre várom a válaszokat, nem pedig mellébeszélésekre és visszakérdezésekre várok.
15
Nem én vagyok a kérdező, de kb 2020 ban jöttek az első Toroczkai-Mi Hazánk videók ez ügyben mi azt gondolom mindenképpen megelőzi az általad kért dátumot!
.: https://www.youtube.com/watch?v=wCLEi2OOldU&t=127s&ab_channe..
15-ös,
Ebben a Mi Hazánkos YouTube lejátszási listában az első 5 videó megelőzi az általad feltüntetett dátumot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!