Milyen válasza van a magyar kormánynak az országban belátható időn belül bekövetkező népesség átalakulásra?





"A 2001. évi népszámlálás szerint Magyarországon 190 046 fő volt a cigány lakosság lélekszáma. A népszámlálási adatok ugyanakkor jelentősen eltérnek a szociológusok felmérési eredményeitől. Egy 1994-es felmérésnél azt vették alapul, hogy a nem cigány környezet kiket tekint cigánynak (ez nem feltétlenül jelent valós cigány származást). Eszerint több mint 500 000 fő a magyarországi cigányok lélekszáma (kb. az összlakosság 5%-a). Mások 6-700 000 között becsülik a magyarországi cigányság számát, míg egyes roma értelmiségiek szerint ez a szám az egymilliót is eléri."
Ha 94ben félmillióan voltak, akkor mára talán még az 1 millió is konzervatív becslés.










A migráció-elmélet elég nevetséges, tekintve, hogy egyike vagyunk annak a pár országnak Európában, amit nem özönlöttek el a migránsok.
Egy csomó kedvezmény, adómentesség, extra járulék jár a (főleg nagy)családosoknak, de ha a nép nem akar ,,szaporodni", annak ellenére, hogy megvan erre a lehetőség, azért nem a kormány a hibás.
De persze, nagyon jó szidni a kormányt, ami próbál is tenni valamit a népért, és éltetni az ellenzékes hülyéket, akik ha hatalomra kerülnének, Isten óvjon minket..
33# fidesz agy- mosott, halott birka. Ha kinyitnád a szemed, vagy kilépnél az odudból láthatnád, hogy elözönlöttek minket a migránsok, egy nagyobb magyar város utcáin már majdnem minden második ember valamilyen migráns csak, ők a jó migránsok, mert őket a gazdáid engedtek be, a végereményt tekintve viszont nincs különbség, a gazdáid által szidalmazott migránsok és az általuk beengedett "vendégmunkások" között.
A fidesz családtámogatása mindenre jó csak arra nem, hogy növelje a gyerekvállalási kedvet. Bebizonyosodott, hogy a CSOK és a többi ingyenpénz egyértelmúen arra lett kitalálva, hogy abból a NER gazdgodjon meg azáltal, hogy az egekbe emelkednek az ingatlan- és építőipariárak, közben széepn ellehetetlenítették a fiatalokat lakáshoz jutni, ezáltal csökken a gyerekvállalási kedv. Meg lehet nézni a statisztikákat, hogy egyre csak csökken a gyerekszületések száma ahogy nő a fidesz "családtámogatásra" adóból elköltött összege. Ez a kormány csak sajátmagáért hajladó bármit is tenni nem a népért.










"Annak, hogy nem özönlöttek el minket a migránsok"
Budapest belvárosában már évek óta alapértelmezés, hogy ha bemész egy vendéglátóhelyre angolul szólnak hozzád, de az elmúlt 1 évben egyre többször találkozom olyannal, hogy nem is beszélnek már magyarul egyáltalán. Az új épülő gyárakba is ezrével hozzák be külföldről a dolgozókat. A KSH saját adatai szerint is évente 60e migráns érkezik az országba.
Milyen lett volna ha elözönlenek a migránsok? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!