Böjte Csaba egy aranyember, a keresztény hit személy megtestesítője, isten alázatos szolgája?
Nincs jobb dolgod? Ha nem becsülöd, hogy több ezer gyerek életét megmentette, akkor ne foglalkozz vele. Akkor benned a hiba.
Ő nem gyaláz téged, mert nem hiszel.
Te se gyalázd azokat, akik hisznek, embertársaikon segítenek származásra való tekintet nélkül.
Persze, Kaletát is azzal védték, hogy:
„egy mélyen vallásos keresztény emberről van szó, aki rendszeresen gyakorolja a hitét, forgatja a Bibliát és gyakran jár templomban, gyón és áldozik”
Bizonyára K. Endrében és az igazgatóban is csak úgy árad a mély vallásosság.
Ha az alapítvány által vezetett gyerekotthonos molesztáló történetre gondolsz, akkor elmondok valamit. Ha nem ezt az esetet ismerem, de hasonlóba nagyjából belelátok.
Az van, hogy az ilyen gyermekotthonokra igen kevés pénz van. Kevesebb, ami a kiegyensúlyozott működéshez szükséges. Ugyebár nem egy termelő szervezet, nem tud anyagi hasznot termelni magának. Ha kap pénzt, akkor működik, ha nem kap, akkor nem működik.
No most az állami támogatások úgy működnek, hogy cserébe elvárnak dolgokat. Nem feltétlenül nagyokat, hanem mondjuk azt, hogy itt ez a haver, szívesen jönne dolgozni, gyorsan vegyétek fel, mi meg adunk pár misi állami támogatást. Nincs idő arra, hogy mondjuk az alkalmasságát megvizsgálják, egyáltalán örülnék, hogy valaki jön dolgozni. Rosszabb esetben forszírozzák, hogy a havert engedjék oda, különben támogatás sem fog jönni.
Főleg ezért kerülnek alkalmatlan emberek a gyerekotthonba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!