A fideszeseket mi zavarja leginkább a tegnapi tüntetéssel kapcsolatban?
"beteg pedofil szadista állatok ellen tüntettünk tegnap"
Tedd hozzá, hogy a fideszes beteg pedofil szadista állatok ellen tüntettél, mert ha a Jámbor haverja csinálja, akkor tök oké 🤡
A fidesz baloldalizza, miközben voltak kint mihazánkosok is, az egyik csoportjukból hallottam ezt a mondatot:
Üsd a fideszt ahol éred, ezzel is a hazát véded!
Kérdező
Az zavar, hogy eleve úgy szervezték meg hogy hazudtak a szervezőkről. Most is mint mindig függetlennek, civilnek hazudnak embereket akik egyértelműen a ballib oldal szereplői, szekértolói.
Zavar, hogy eleve úgy hirdették meg hogy erőszakot vizionáltak és arra készítették a résztvevőket, hogy majd törni, zúzni fognak meg majd könnygázzal, rendőri erőszakkal néznek szembe, miközben az elmúlt 14 évben soha nem támadtak senkire a rendőrök, csináljanak bármit is a parlament előtti szánkó gyújtogatástól a Sándor palotára mászáson át a rendőrök megtámadásáig.
Zavar, hogy az ott résztvevők többségének fogalma sincsen arról hogy miért is tüntettek. Vannak mesék, szólamok, vezényszavak, de hogy mit akarnának elérni azzal hogy odamennek, tüntetnek, arról semmi fogalmuk sincsen. Mentek, mert a véleményvezéreik azt mondták, hogy menjenek, csak éppen ész nélkül.
Zavar, hogy az ott megjelenők agresszívak voltak és megtámadták a kormánypárti média szereplőit.
Zavar, hogy a nemzetközi médiában megint hazudnak reggel, éjjel meg este.
Ami nem zavar, az az hogy ezek szerint ők is azt mondják, hogy az egész ország a gyermekek védelmét akarja még jobban. Örülök neki, most már csak azt várom, hogy akkor a kormány most azonnal szigorítsa a gyermekvédelmi törvényt és a ballib politikusok is mind álljanak mellé és követeljék az unióban is annak elfogadását, az ország vegzálásának leállítását - hiszen most bizonyították be, hogy még az ő híveik is ezt várják el, a gyerekvédelem erősítését.
"Azariah külföldön volt."
Simán hazajöhetett volna arra az 1 napra, ha annyira nagy hazafi lett volna.
Egyébként szerintem miatta mentek ki olyan sokan, csak benézték, mert Azahriah meg el sem jött.
A videóüzenet ciki volt, azt simán kitehette volna instára is.
15: a sok nem igaz dologra nem reagálnék csak egy tévedésre:
"a kormány most azonnal szigorítsa a gyermekvédelmi törvényt "- nem ez a probléma megoldása, ugyenis nem törvényi szinten van a gond.
és főleg nem az, hogy alkotmányt módosítanak.
ez a fideszesek is tudják, de széndékosan hülyeséget akarnek beadni alkotmánymódosításnak, hogy utána harsoghassák, hogy az ellenzék nem szavazta meg.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!