Jöttök a gyermekvédelmi tüntetésre?
Egy rakat változtatásra lenne szükség.
Kiálltok-e a gyerekek védelmében, vagy nem?
Aki nem megy el, vagy hülyeségnek tartja, azok szerint teljesen rendben van, hogy perverz bűnözőket tart dicső kormányunk hatalomban. Az a kormány, ami álszent módon könyveket fóliáztat be.
Azokat is zárt osztályon kellene tartani, akik ezt a fertőt jólesően tűrik és támogatják.
Nem is azért mondtam, hogy mondja, mert meleg, hanem csupán egy pár napos kísérletre. Megtapasztalná, és elmondhatná neked, hogy hogyan bánnak a melegekkel a hozzád hasonló nézetű gyerekek. Lehet, hogy nem is azért mert az a meggyőződésük, hogy melegnek lenni bűn, vagy akármi, hanem azért, mert olyan jó cseszegetni valakit, valamiért, amire érzékeny.
De mondom, ha te nem hiszed, hogy nem cseszegetik a gyereket ezért, amikor felnőtteket is, akkor te egy troll vagy. Nem tudom ezt elhinni, hogy komolyan gondolod, és ezért nem érdemes cáfolni.
IYay
A gyerekvédelmi törvény nem attól gyerekvédelmi törvény mert rámondták. Ez nem olyan, mint a demokratikus koalíció, hogy csak a nevében demokratikus.
Talán ha elolvasnád mi van benne akkor rájönnél, hogy a gyerekekről és azok ellen elkövethető cselekményekről szól - ezek büntetéséről, a gyerekek ellen elkövethető cselekedetek elkerüléséről.
de hát egyszerűbb privátban butaságokat írni a másiknak, mint megnézni a jogszabályt, ezt értem, hogy neked ez könnyebben ment.
Mesélj, mi van benne? Mumustól védés?
És mi NINCS benne?! Na az a gyomorforgató!
És nem a Orbán ezredik alkotmánymódosítója kell, ami semmire se jó, csak csitítgatásra, hiszen az elnöki kegyelmi rendszer éppúgy átláthatatlan lesz.
Majd esetleg ha közérdekű adat lesz, és a Közlönyben mind a személy neve, mind a bűncselekmény, mind az indoklást közlik, akkor talán van miről beszélni, de ez csak egy probléma, addig mentegetik a fideszeseket.
Ezen kívül még számtalan dologban kéne valódi védelmet nyújtani a gyerekeknek, de nem, mert inkább "CSAK A FIDESZ!"
#37 Szóval te írkáltál nekem privátban ahelyett hogy itt írtál volna választ a saját kérdésednél.
Kérdést írsz ki róla de közben el sem olvastad a gyermekvédelmi törvényt. Ez mindent elmond rólad.
Szerintem egészen biztos, hogy nem írtam neked, de írd ki ide a felhasználói nevem, és ha mégis, hidd el, hogy fel fogom vállalni, és itt kérek bocsánatot tőled. Felőlem még a levelet is közzéteheted, bár hozzá teszem, hogy ehhez nem az én hozzájárulásom kell, 99%999 mert nem én írtam. 0,001% valakinek talán valamikor írtam már privátot, de politikában a közelmúltban ilyesmire nem emlékszem. Szóval részemről nyugodtan.
:)
Amúgy kár ezzel a hülyeséggel elterelni a figyelmet arról, hogy a Fidesz gyermekvédelmi törvénymódosítása gyermekekre inkább káros volt, hasznuk nekik ebből nem származik, és ez csupán egy politikai kampányfogás volt a választáshoz.
Valódi problémákkal viszont egyáltalán nem foglalkoztak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!