Melyik szabadon engedése károsabb a társadalom számára? Egy darab pedofilmosdatóé, vagy kettőezer darab embercsempészé?
"Habzó szájjal" követelitek a felelősök elszámoltatását, nem válogatnátok az eszközökben, de az akkori vezető aktivistátok ártatlan bárányka volt, igaz?
És érdekes módon minden komolyabb balhéhoz köze volt. De persze csak szemlélőként, igaz?
Figyelj! Én ugyanúgy gyűlölöm a jelenlegi kormányt mint ti, de Budaházy-t ne védd. Legfeljebb cinkosává válsz! Nem a kormány ellenlépését helyeslem, hanem a Budaházy elleni fellépést. Nem ugyan az!
"másrészt diktatúra ellen erkölcsileg elfogadhatók a törvénytelen eszközök"
Erkölcsileg, és nem törvényileg. Amint törvénytelen eszközhöz nyúlnátok, attól a pillanattól támadhatóak lennétek, és minden lépésetek illegitim lenne. Vagyis hiába érnétek el bármit is, rajtatok kívül senki nem fogadná el. Ha pedig ez titeket nem érdekelne, akkor lényegében diktatúrát akarnátok csinálni.
Ismétlem magam: FIDESZ-II
Vagy ha így jobban tetszik: náci-FIDESZ
#13-nak:
Egy tökéletes példa jutott eszembe!
Tegyük fel hogy sikerülne erőszakkal megdönteni a kormányt. Kiírnátok a választásokat?
Ha igen, akkor mit lépnétek ha a DK nyerne? 🤣🤣🤣
Ugye nem akarsz elkezdeni magyarázkodni?
"Erkölcsileg, és nem törvényileg. Amint törvénytelen eszközhöz nyúlnátok, attól a pillanattól támadhatóak lennétek, és minden lépésetek illegitim lenne. Vagyis hiába érnétek el bármit is, rajtatok kívül senki nem fogadná el. Ha pedig ez titeket nem érdekelne, akkor lényegében diktatúrát akarnátok csinálni."
Ennyi erővel ez illegitimál minden eddigi forradalmat a történelem során, beleértve a szellemi elődeitek 1789-es franciaországi és 1917-es oroszországi patkánylázadását is.
"Tegyük fel hogy sikerülne erőszakkal megdönteni a kormányt. Kiírnátok a választásokat?
Ha igen, akkor mit lépnétek ha a DK nyerne?"
Ez még annál is valószínűtlenebb, mint hogy forradalommal megdöntjük a jelenlegi diktatúrát :D Egyébként én egy szóval sem állítottam, hogy támogatom a demokráciát. Ezt csak ti hazudjátok magatokról.
#16-nak:
Értem.
Akkor csak annyit mondok hogy: "Hajrá"!
Örömmel nézem végig, ahogy az "erősebb kutya baxik" elve mentén, széjjel csapnak titeket.
A DK esetleges győzelmi esélyének a becslésében, pedig hatalmasat tévedsz.
A régi választási törvények szerint, most a fidesz és a DK állna szemben egymással, mint esélyesek.
A többiek a fasorban sem lennének.
A pedofilmosdató le is ülte egy részét. Valószínűleg nem fog soha életében pedofilt mosdatni.
Nagyobb darabszámú embercsempész ha szabadon garázdálkodik sokkal veszélyesebb.
#19-nek:
Más volt a támadhatósága.
Az embercsempészek esetében az ellenzék legfeljebb a kormányt tudta szapulni emiatt, semmi több.
De a pedo esetnél már könnyedén rá lehetett mozdulni a szülői ösztönre, és ennek mentén tüzelni az embereket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!