Mi a véleményetek Nagy Imréről?
Figyelt kérdés
2010. okt. 23. 11:18
1/6 anonim válasza:
Egy emberségesebb kommunista volt, aki nem szállt szembe az emberek akaratával.
2/6 anonim válasza:
Hogy egyetlen érdeme az volt, h korán meghalt.
1918-ban tagja volt annak a CSEKA-kommandónak, mely Jekatyerinburgban végrehajtotta a cári család likvidá lását, majd 1949-ben - mint megbízható moszkovita -, már belügyminiszteri tisztsé get viselt. 1952-ben már begyűjtési miniszter lett. Jónéhány parasztot hajszolt az öngyilkosságba, a padlássöprések végrehajtóinak ismételt látogatásaival. A gyerekeknek végig kellett nézniük, hogy az általa kiküldött pribékek hogy verik agyon a nagyapjukat stb. Azt se feledjük, hogy '56 első napjaiban a felkelők ellen foglalt állást.
Nagy Imre igazi érdeme, hogy inkább a halált választotta. Ezt sokszor leírták már. Maradjunk hát ennyiben.
6/6 anonim válasza:
Egy vérkomcsi volt aki az eltérő elveivel (nemzeti kommunista volt míg a többiek vakbuzgó moszkoviták) magára haragította a Rákosi klikket, hogy aztán 56-ban, mint a "sztálinisták ellensége" jókor legyen jó helyen. De ugye a mai történelemoktatásban egyszerűbb egy mondattal elintézni, hogy "Nagy Imre az 56-os mártír", mint esetleg megmagyarázni, hogy ki is volt valójában. Nem akarta ő a demokratikus nyugathoz átrakni Magyarországot, neeeeem. Egy független kommunista országot akart, mint Tito Jugoszláviája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!