Igaz lehet az a pletyka, hogy a Fidesz nem állít saját főpolgármester jelöltet és Vitézy Dávidot fogja támogatni?
Tarló István nyilatkozta azt, hogy ő úgy tudja a Fidesz be akar állni az LMP jelöltje Vitézy Dávid mögé, amire szinte rá is erősített az államtitkár fb posztja, hogy a Fidesz sosem a párt színeket nézi, hanem a jelöltek személyiségét.
Ha ez így lenne, akkor ez lenne talán az első a magyar politikában, ahol kormánypárti ellenzéki párt jelöltjét támogatná. Viszont Németországban ennek "nagy hagyománya" van az AfD megjelenése óta, de ez csak mellékesen.
Jelenleg egy dolgot látok reálisnak, azt, hogy addig erőltetik az elcseszett Déli Körvasút tervet amíg elhárul a fő veszély, azaz több sok-sok euró visszafizetésének réme az EU felé. Vitézynek is ez az egyetlen "programpontja" jelenleg. Rengeteg pénz, Lölő-érintettség...
Minden más ebben a sztoriban teljesen mellékes, szerintem a Fidesznek is mindegy hogy kit indít-nemindít, elvannak ők Karácsonnyal is. Az ilyen és ehhez hasonló önkormányzatok (lásd még Szeged) tartják lélegeztetőgépen az MSZP-t, Gyurcsányékat, mindenkit, akinek a rendszernek szüksége van.
A végen csak a budapestiek szívnak. Meg igazából mindenki, akit valamilyen szinten zavar, hogy az ország fővárosa egy rothadó putri.
p.s. Természetesen önmagában nem a körvasúttal van a baj, hanem amilyen módon nekiláttak, ahogyan a kínai vasutat lakó, kvázi kertvárosias, parkos városrészeket akarják átpasszírozni.
#21 Marhaságokat írsz, már ne is haragudj.
1. Nem kínai vasút, és nem most akarják átpaszírozni azon a területen. 100+ éve ott van a vasút, régebben, mint a házak, pláne mint a lakók. Kivinni innen nem is lehetne a vasutat, hiszen személyforgalomnak a sűrűn lakott területen, munkahelyek közelében van értelme, a teherforgalom meg részben budapesti célpontokat (Ferencváros rendező) keres. Persze az átmenő teherforg. egy részének jó lenne egy v0 elkerülő, de emiatt a déli körvasút nem lenne kevésbé szükséges.
2. Nem kertvárosias részről van szó.
3. Ami jelenleg park, az egyrészt olyan terület, ami sokáig közút építésére volt kijelölve, csak ezt megfúrták a lakók. Ez a rész már hivatalosan is park. Na most ezen a részen nem is épülne semmi új, csak az építkezés idejére vennék igénybe egy részét a területnek. Ahol épülne is valami, az a jelenleg is vasúti tulajdon, a gazos-susnyás vasúti töltés helye.
3. A jelenleginél kedvezőbb helyzetbe kerülnének a lakók, mert hiába lenne több vágány és vonat, lenne zajvédő fal, kicserélnék a lakók ablakait is + a több vágány miatt valószínűleg kevesebb tehervonat lenne éjszaka, el tudnának menni nappal.
Laktam ott, nekem fölöslegesen magyarázol.
Tény, hogy a jelenleginél NAGYOBB teherforgalmat fognak átereszteni, részben kertvárosias (Sárbogárdi út egyik oldala), részben parkos-régitársasházas területeken.
Budapest budai oldala, azon belül a XI. kerület, azon belül is annak mára "belsővé" vált részei, pont az ilyen városrészek miatt élhetőbbek az összes többinél.
15 m magas, 1,5 km hosszú műanyag-vasbeton fal, fakivágások, aluljárók, kesőbb a megjelenő hajléktalanok... "csupán" ennyi baja van az ott élőknek, a dübörgő teherforgalmon kívül.
A másik oldalon meg a hatalmas lóvé, nemhiába kussol a Fidesz és a Baloldal is.
A Fidesz konkrétan elvesztette a kerületet ezekkel a gigaprojektekkel, az sem érdekelte őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!