Szijjártó jó külügy miniszter? Volt nála jobb?
Szijjártó nem külügyminiszter, hanem egy ruszki gasprom ügynök.
Nem a magyar érdekeknek megfelelően tevékenykedik, hanem Putyin érdekeinek megfelelően, ráadásúl a főnöke szerint gyakrolatilag nincs is önnálló hatásköre, mivel nem Szijjártó Péter irányitja a magyar külpolitikát.
Egy sggnyl senki.
Jeszenszky Géza volt szerintem a legjobb külügyminiszter, és utána Kovács László.
Well, so:
Am, a zemberek minisztere, a helikopáter miniszter, Lavrov hűséges kutyája, a Nemzet Kakaduja, vagy sorolhatnám még a csodás jelzőit nem jó erre a posztra sem.
Az egyik legkárosabb szereplője a kormánynak, minden baráti országot támad, provokál, lehazugozik, stb, az oroszokat pedig hazug módon dícséri. Ezért kapta meg az "Oroszország Hőse" kitüntetést. (Ezt Orbán is megkapta Putyintól, csak nyilvánosan nem vehette át)
Szíjjártó 300 milliárd forintot sikkasztott el, amikor megvette a hamis lélegeztetőgépeket, amik azóta is raktárakban porosodnak, és várják hogy le lehessen selejtezni.
Látszik az előző válaszokból, hogy mi az ellenzékiek véleménye róla.
Vagyis egyértelmű hogy nagyon jó külügyminiszter, mert nagyon fáj nekik amit csinál.
Az országnak most végre vagy rendes külügyi képviselete, rendel külpolitikája, ami nem csak abból áll, hogy kis országként beállunk valami nagyobb mellé és tapsolunk a "közös" döntéseknek.
Most Magyarország saját véleménye jelenik meg minden külpolitikai fórumon, ismerik és elismerik a külügyminiszterünket is meg az országunk véleményét is. Persze akik úgy szeretnék, hogy a magyar külügyminiszter az csak bólogasson amikor az amcsik vagy az EU vezető országai eldöntenek helyettünk, rólunk valamit, azoknak ez nagyon nem tetszik. De a valóságban Szíjjártó pont az általuk olyan csodásnak beállított ideális politikus: fiatal, dinamikus, tökéletesen beszél angolul, gyorsan tud reagálni, határozottan vezeti a minisztériumát és jelen van mindenhol, ahol kell.
Ha Orbán lehetséges utódairól van szó Szíjjártó nálam csak azért nem áll első helyen, mert akkor nem lenne ilyen jó külügyminisztere az országnak.
#8
Érdekes módon San Marino külügyminisztere senkinek se pattog feleslegesen, aztán mégis jobban élnek, mint mi.
"Vagyis egyértelmű hogy nagyon jó külügyminiszter, mert nagyon fáj nekik amit csinál."
Tehát ha a magyar emberek szerint rossz, akkor jó?!?
Te valami hülye vagy? Vagy mi?!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!