A Momentum a Fidesz trójai falova?
#3
Mondjuk érthető és jogos. Az MKKP akkor se volt nyított, amikor már a Jobbikot is sikerült rávenni, hogy legalább egyszer legyen ez is kipróbálva.
2018-ban azért nem volt akkora kritika ez az MKKP ellen, mert ott a jobbik és lmp is ezt játszotta el, és mindkettő meg is szívta utána.
Először is nevetséges, hogy azok akarnak demokráciából leckéztetni másokat, akik meg akarják szabni, hogy melyik pártnak kivel hogyan kell összeállnia.
Másodszor pedig ha már így állnak hozzá, akkor legalább legyenek következetesek és csaholjanak mindenkire, aki nem kér Gyurcsányékból. Ez röhej, hogy most Donáth Annát ugyanazért magasztalják fel, amiért másokat legszívesebben lekaszaboltak volna.
#5
"meg akarják szabni, hogy melyik pártnak kivel hogyan kell összeállnia"
Senki nem szabott meg semmi ilyet. Vagy szerinted az MKKP együtt kellett hogy induljon másokkal? Láthatóan nem, szóval ilyen nem történt. Ez simán hazugság.
"legalább legyenek következetesek és csaholjanak mindenkire, aki nem kér Gyurcsányékból"
A következetességhez hozzátartozik a kontextus is, ami nem csak Gyurcsányból áll.
Nem ugyanaz, ha ma ad gazdasági támogatást az USA Németországnak, mintha 1940-ben tette volna ezt.
"Ez röhej, hogy most Donáth Annát ugyanazért magasztalják fel, amiért másokat legszívesebben lekaszaboltak volna."
Nem, ezt hívják kontextus értelmezésnek. Nem mindenkinek sikerül, ahogy látom.
Amilyen lejáratókampányt művelt MZP a kutyák ellen, az bőven kimeríti a politikai kényszerítés fogalmát. De az alapján, ahogy írsz, simán csak nem akarod érteni, ami neked nem tetszik.
Ja, az ilyen komtextussal relativizálást ismerem. Nem szabad elítélni az orosz inváziót, mert kontextus. Nincs baj a Hamaz-al, mert kontextus. A közpénz ellopása nem lopás, mert kontextus. A hazugság nem hazugság, mert kontextus. A politikai lejáratókampányban semmi rossz nincs, mert kontextus. Ócska bűnpártolók ócska kifogásai.
#7
"Amilyen lejáratókampányt művelt MZP a kutyák ellen, az bőven kimeríti a politikai kényszerítés fogalmát"
Akkor mégegyszer, ha annyira kényszerítve voltak, akkor miért nem fogtak össze?
Egyébként nem, semmilyen kényszerítés nem volt.
"De az alapján, ahogy írsz, simán csak nem akarod érteni, ami neked nem tetszik."
Mondja ezt az, aki szerint Hitler jó volt.
"Ja, az ilyen komtextussal relativizálást ismerem."
Láthatóan nem, ezért vagy okés azzal, hogyha az USA támogatta volna Hitlert.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!