Fideszesek, miért hiszitek el még mindig, hogy a Fidesz egy nemzeti keresztény párt?
#17
"Egyenlőre toronymagasan a fidesz a legjobb, vagyis az egyetlen párt aki le is tesz valamit az asztalra"
Egyetértek, a fidesz rombolásához képest az összes többi kormányunk, mintha semmit se csinált volna. Sosem volt ilyen rossz állapotban az ország, ilyen szempontból tényleg eredménye a kormány.
"nekem már az is felüdülés hogy náluk legalább nem megy a baloldaltól már olyan jól megszokott gyűlöletkeltés, cinikusság, uszítás"
Ez egyébként ne zavarjon, hogy a fidesz kezdett gyűlöletet kelteni és erre reagáltak azonos módon az ellenzéki választók.
A fidesz volt az is, aki először elkezdett hazaárulózni, amikor a momentum aláírás gyűjtésbe kezdett, ami a magyar politikában előtte szintén példátlan volt.
Elég szánalmas ez a gerinctelen kettős mérce. :)
23 - Orbán a Magyar Nemzet Szégyene!
Zavaros ideológiával, nulla moralitással, álságos nemzettudattal fűszerezett elmeháborodott.
Kevés embernek volt több, és nagyobb lehetősége hogy a nemzetét felvirágoztassa - ehelyett mindent elcseszett, amit csak lehetett!
#28
"A gazdasági teljesítményét tátott szájjal és csodálattal nézik nyugaton is, nem csak keleten."
Mármint azt a teljesítményt, ami GDP CSÖKKENÉST ért volna el az EU-s pénzek nélkül konjunktúra alatt? Ja, tuti mindenki irigykedik. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!