Az LMBTQ-k állandó érdeklődése a jobboldaliak iránt azt jelenti, hogy a jobboldali kritikák velük szemben a lényegre tapintanak?
Ha valami velem szemben nem igaz (pl. hogy szeretem a gyerekeket), akkor egyszerűen nem foglalkozom vele. Akkor teszem ezt mégis, ha félek attól, hogy kiderül a valóság, tehát a vádak velem szemben igazak.
Az állandó ideges reagálás és foglalkozás a jobboldali véleményekkel nem azt tükrözi, hogy a vádak nagy részének lehet alapjuk?
#13
Nagyon sokatmondó, amikor LMBTQ-k azon vezetik le az erkölcsöt meg hogy mit lehet megtenni egy gyerekkel, hogy jogilag megfelelően van-e ez szabályozva.
Sajnos az elembétékú és a pedofil is ugyanazon jogállamban él.
Igy, ha az elembétékú pedofiliát követ el, az ugyanúgy vonatkozik rá is, mint a kormányközeli tisztviselőre.
Ha valaki pedofil, azt a jognak kell megbüntetnie és nem politikai ideológiát csinálni belőle.
#15
Nem a jobboldal, hanem az LMBTQ csinál belőle ideológiát. Ezért írtja a gender a jobboldal ott, ahol éri. Ebből fakad a "nembináris" és hasonló önmeghatározások végtelen sora is. Ideológia, ami tagadja a biológiát, és el akarja törölni a nemek és a család fogalmak jelentését azzal, hogy elég azt mondanod magadról, hogy demiszexuális őz vagy, és onnantól ez tény. Ha ezt tagadod (kiállsz a még megmaradt józan ész mellett), akkor jön a nácizás, bigottozás, karaktergyilkolás. Ez tipiksan azok jellemzője, akik fanatikusan hisznek egy ideológiában.
Ha pedig most részedről jön a személyeskedés, azzal éppen ezt e retorikát bizonyítod.
Nem személyeskedek, épp ellenkezőleg.
A pedofiliának, mint, ahogy a szexuális bűncselekményeknek nincs politikai árnyalata, igy mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, viszont pontosan emiatt, ha valakiről bebizonyosodik, hogy bűnös, azt vigyék el, mint, ahogy tették a kormányközeli ember esetében, de, ha valaki ártatlan és nem követett el bűncselekményt, mint Jámbor András, arra ne húzzák rá, hogy pedofil, mert azt a jog bűnteti, mint becsületsértés.
Ha jogállamiság van és rendben vannak a jogállami intézmények, akkor nem kell politikai alapon találgatni, hanem minden eset ugyanúgy kerül kivizsgálásra.
#17
Az LMBTQ tágítani akarja a pedofília fogalmát, ezért feltételezhető, hogy támogatják hallgatólagosan.
Ez úgy történik, ahogy a videón: nem tiltja törvény, hogy gyerekek hiányos és kihívó öltözékben táncoljanak melegbárokban, de a józan ész és etika teljesen ellentmond ennek. Ezen a vékony jégen táncolnak mindig az LMBTQ-sok és ezt tágítják és mondják képmutatóan, hogy mi van abban, hogy egy gyerek táncol?
Ezért kötik össze az LMBTQ-t a pedofíliával, nem hiába.
Én lmbtq teljes támogatása mellett a jog teljes támogatását is támogatom. Tehát, ha elembétékú és kormánypártiság nélkül ugyanúgy vonatkozna a jog mindenkire, akkor minden pedofil eset ugyanúgy lenne bűntetve.
Ne hagyjuk, hogy bárki is megcsórbitsa a magyar jogállamiságot és akkor nem lesz gond.
Jogállamiságot Magyarországra!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!