Mit szóltok ehhez?
"Az Orbán-kormány 13 éve tör-zúz az élelmiszer- és agrárpiacon, kezdve a kiskereskedelmi különadótól, át a plázatörvényen és az ársapkán, egészen az ukrán gabona körüli kavarásig, írja szerzőnk. Döntéseit kizárólag hatalompolitikai érdekek alapján hozza. És nem unta meg a „mocorgást". Raskó György agrárvállalkozó, közgazdász részletes elemzése az elmúlt bő egy évtized kormányzati politikájáról."
"A 2010-ben kétharmados többséggel hatalomra jutó Fidesz kormány ugyanis a kezdettől fogva nyíltan hangoztatta: a hazai kiskereskedelemből ki kell szorítani a külföldi tulajdonú vállalkozásokat, és e cél eléréséhez nem fél akár ortodox intézkedésekhez is folyamodni."
Gyakorlatilag, semmit sem tartottak be a 2009-es választási igéretekből, a magyar üzleti réteget leszámitva -de az sem úgy jött össze, ahogy elő lett akkor adva, hanem strómanok és oligarchák révén-.
Máig emlékszem és visszacsengenek a 2009es szavai, hogy ő mindenki kormányfője akar lenni, senkit sem hagynak az út szélén, hogy lesz elszámoltatás, meg magyar földbe, magyar citrom, meg az összes ilyen hangzatos nagyszóra. Semmi sem valósult meg belőle Lölőt leszámitva.
#6 Értem. Szóval neked jogod van a magad véleményét leírni, de nekem nincs jogom a magam véleményét leírni, hogy a te véleményed nem igaz. Érdekes elgondolás.
Mi lenne ha ehelyett megpróbálnád bizonyítani amiket leírtál?
#8 De bizony, ellentmondás. Viszont értem, hogy miért nem cáfolsz inkább és bizonyítod, hogy igazat írtál le.
Mert nem lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!