Az ősfideszes Pesty Lászlót is kicsinálják majd azért, amiket kimondott a NER-ről?
" De ha már nemzeti tőkét kell építeni a kormányprogram eredményessége érdekében, akkor miért úgy épül ez a nemzeti tőke, hogy a NER-lovagok, a Lölő-jelenség absztrakt halmazának egyik-másik, vélt vagy valós arca, késsel-villával enni nem tudó, alany-állítmányt egyeztetni nem tudó tagja megaláz, kisemmiz tisztességes, igyekvő, tehetséges vállalkozókat?!"
"mondok egy nevet: Mák István. Ő egy mélyépítésben, csatornázásban tevékenykedő vállalkozó, a nulláról építette fel magát rengeteg munkával, komoly kockázatokat vállalva, helyes döntéseket hozva, senkit meg nem károsítva. Ez a Mák István nemrég gyanús körülmények között, töredékáron vált meg a vállalkozásától. A javaslatom a következő: kedves barátaim, fideszesek és ellenzékiek és ingadozók, politikusok és újságírók, tessenek utánanézni az ügynek!"
"Felhívtuk Mák Istvánt: A vállalkozó kérdésünkre kijelentette: ő és társa cégüket másfél éve „zsarolás hatására, az általa becsült piaci érték alig harmadáért adták el egy oligarcha strómanjának”."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!