Az ősfideszes Pesty Lászlót is kicsinálják majd azért, amiket kimondott a NER-ről?
" De ha már nemzeti tőkét kell építeni a kormányprogram eredményessége érdekében, akkor miért úgy épül ez a nemzeti tőke, hogy a NER-lovagok, a Lölő-jelenség absztrakt halmazának egyik-másik, vélt vagy valós arca, késsel-villával enni nem tudó, alany-állítmányt egyeztetni nem tudó tagja megaláz, kisemmiz tisztességes, igyekvő, tehetséges vállalkozókat?!"
"mondok egy nevet: Mák István. Ő egy mélyépítésben, csatornázásban tevékenykedő vállalkozó, a nulláról építette fel magát rengeteg munkával, komoly kockázatokat vállalva, helyes döntéseket hozva, senkit meg nem károsítva. Ez a Mák István nemrég gyanús körülmények között, töredékáron vált meg a vállalkozásától. A javaslatom a következő: kedves barátaim, fideszesek és ellenzékiek és ingadozók, politikusok és újságírók, tessenek utánanézni az ügynek!"
"Felhívtuk Mák Istvánt: A vállalkozó kérdésünkre kijelentette: ő és társa cégüket másfél éve „zsarolás hatására, az általa becsült piaci érték alig harmadáért adták el egy oligarcha strómanjának”."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Mi a kérdésed?
Zavar támadt az erőben és kiderült, hoyg nem igaz amit eddig hittél, hogy csak mert valaki fideszes már mindent elnéz a haveroknak?
Vagy mert kiderült, nem tilos véleményt mondani még ha az esetleg valakire nézve negatív is?
Amúgy sikerült értelmezned amit mondott? Mert nekem gyanús, hogy sokaknak nem. Pont nem arról beszélt amit próbáltak ellenzéki portálok kihozni belőle, hogy itt mindenki korrupt lenne a NER-ben meg a "Lölö-jelenség" azt jelentené, hogy ott korrupcióval szereznek vagyonokat. Pont azt mondja, hogy nem szabadna megjelennie, létezni ott akár csak a környezetében olyan személyeknek - "egyik-másik, vélt vagy valós arca" akik valóban nem tisztességesen üzletelnek.
1: a kérdés világos, annak, aki tud olvasni: partvonalra kerül-e emiatt
Arra pedig világosan utal, konkrét példával, és mondja, hogy tud még sok ilyet, hogy maffiamódszerekkel, zsarolással vesz el emberektől jól menő vállalkozásokat a NER-maffia.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A welt 2000 kft re keress rá.
Ott elvileg ki is gyíratták a tulajt.

Az sem mindegy hogy mennyire nem mehetett le egy ilyen beszólás egy fideszestől a Fidesz közeli sajtóban: Sokat elárul a mai kormánypárti helyzetről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!