Magyarországon miért kellet mindent átnevezni aminek valami köze volt a szocializmushoz?
Ez nem a fidesz találmánya, már az úgynevezett "rendszerváltáskor" sok átnevezés volt. Persze, jóformán látszatintézkedés, mert a kommunisták azóta sem takarodtak le a közéletből, most meg új virágkorukat élik sajnos pártunk és kormányunk által.
Van köztük jogos, én sem laknél szívesen "Felszabadulás" utcában, mikor pontosan tudjuk, hogy a szovjet megszállás nem felszabadulás volt. Moszkva térrel nekem nem volt problémám, még most is gyakran hívom így.
Ezek csak kifelé mutogató intézkedések. Mindig mindent az éppen regnaló hatalom- és politikai berendezkedés határoz meg. Nem az emberek véleménye vagy akarata a mérvadó.
Ha németek voltak , azt a szekeret tóltuk, ha szovjetek akkor pedig azt. Mindig azt kellett szeretni, akit éppen mondtak. A szobraink az utca neveink csak a politikai hovatartozásunk lojalitását kívánták szimbolizálni.
Ha bevonulnának a franciák, akkor éppen őket kéne szeretnünk, és a Szent István teret egy csapásra átkeresztelnék mondjuk Párizs térre. Ez mindig így volt és mindig is így lesz.
Mindig annak a dalát fújjuk, akinek a szekerén utazunk. Ezért kell utcaneveket változtatni, új szobrokat állítani. Stb stb..
#16
A Fidesz hazugságokkal nyert.
Meg kell nézni, hogy az embereknek most is erre van-e szüksége
#18
Jó vicc.
Pont a Fidesz foglalkozik vele a legtöbbet.
Hamis ellenségképet állítanak fel. “Gonosz Brüsszel”
“Gonosz LMBTQ”
Ha nem hoznák le minden 2. hírben, akkor a magyarok többsége azt se tudná, hogy létezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!