Jobban elfogadnák az emberek a tanárok 800 ezer forintos fizetését ha a tanároknak is annyit kellene dolgozniuk mint más munkásoknak?
Nyári szünet eltörlése a tanároknak, nyáron is bent kell lenni az iskolában és amelyik szülő kéri az betudja adni a gyereket megőrzésre vagy korrepetálásra.
Ugyanannyi szabadságot adni nekik is mint amennyi a versenyszférában is jár.
Sokakat bosszant, hogy ekkora fizetést akarnak adni egy részmunkaidős állásra ahol nyáron még 1,5-2 hónap szabadságuk is van a többi szüneten kívül. Ez nem fair a többi munkavállalóval szemben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Persze, bonyolultabb, mert a középiskolákban olyan mértékben folyik a politikai agymosás szinte minden tanórán, a tananyag rovására, sőt, a gyerekek ideológiai és politikai alapon való egymásnak ugrasztása, hogy az már bűncselekmény számba megy."
Semmi ilyen nem történik, vagy legfeljebb hittan órán van fideszes agymosás.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
9-es!
Hány, de hány házasság ment ár arra, hogy a tanár/tanító este 6-ig bent volt, aztán vitte haza a füzeteket, munkafüzeteket.
A pedagógus gyerek is a "suszter cipője" volt. A pedagógus gyereke volt az utolsó, akit hazavittek a napköziből. Mert más gyerekével foglalkozott a munkahelyén, vagy értekezleteken ült, stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
8
"A nyári szünet nem pihenés nekik sem, max. 4-5 hét az, ami ténylegesen szabadság, és év közben eleve nem vehetnek ki."
Badarság, kivehetnek szabadságot év közben is.
Napi 8-10 óra jó vicc, nyelvtanárhoz és matematikára is hordtam két gyerekemet is és valahogy mind a kettő már délután 1-től tudott időpontot adni 1 nap kivételéven minden napra..
Valljuk be a tanárok (kevés kivétellel) kb. napi 4-5 órát dolgoznak maximum, ott is sok semmivel nem készül csak felolvastatja a könyvet, vagy az 5 éve megírt sablonjait bemutatja.
Az meg, hogy téli meg őszi szünet meg tavaszi szünet szombat,vasárnapra esne csak az kifejezetten vicces. Van neked gyereked? Szoktál rá vigyázni / fizetni, hogy vigyázzanak rá ezen szünetek alatt?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
8#-as!
"max. 4-5 hét az, ami ténylegesen szabadság,"
Nem annyi. Le kell belőle vonni a szombat-vasárnapokat és
augusztus 20-át.
Tehát legfeljebb 25 nap. Abból pl. a többség nyaraltat is.
Itt a bizonyíték, hogy az ünnepnapon, a szombat-vasárnapokon kívül hány nap is a szabadság. És mi munkával jár, jóságos ég!
.
Nem beszélve arról, hogy év elején kaptunk egy piros és egy kék tollat, aztán egész évben magunknak kellett megvásárolnunk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, téged is a megafontól küldtek?
Pénzért hergeled a tanárok ellen a közhangulatot, ugye?
Akkor nyissunk egy olyan kérdést, hogy:
"Jobban elfogadnák az emberek a fideszes trollok fizetését ha nem közpénzből, hanem Orbán Viktor magánvagyonából fizetnék őket?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
16-os!
Azt nyugodtan meg lehet duplázni, hiszen elő kell készíteni az órát, és az utómunkálatok még több idő.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!