Engednéd azt, hogy egy pedofil a terápiája részeként mesterséges intelligencia által gyártott képeket nézegessen?
Arra gondolok, hogy a pedofiloktól jelenleg meg van vonva a gyerekpornó nézése is, nyilván teljesen érthető okokból. Senki ne segítse elő azt, hogy még több ilyen tartalom készüljön gyerekek megrontása árán, illetve alapból is messze etikátlan ilyen súlyos morális bűncselekményről anyagokat nézni.
Most azokra a pedofilokra gondolok, akik szeretnének meggyógyulni és nem követtek el még semmit. "Etikus" pedofil, aki szenved a hajlama súlya alatt, nem a pszichopata erőszaktevő fajta. Japánban volt valami kutatás anno, hogy amikor a hentai (a manga legbetegebb formája) betört a piacra, érzhetően csökkent a nemi erőszak és a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények száma: bizonyos arcok ki tudták élni magukat a rajzokon.
Ma már egy mesterséges intelligencia minimális hibaszázalékkal megtévesztően élethű fotókat képes gyártani. Mi lenne, ha ezeknek a pedofiloknak biztosítanánk kifejezetten az ő részükre egy limitált verziót, ami képes lenne számukra ilyen jellegű 18-as képeket előállítani? Szerintem az előnyei:
- a képeken nem létező gyerekek lennének, tehát senkinek nem ártana a megtekintésével a pedofil
- kevesebb eséllyel venne részt valódi gyerekek megrontásával foglalkozó dark web csoportok tevékenységében
- ki tudná élni magát legalább részben, ezzel csökkentve a bűnelkövetés esélyét
- mivel a dolog hatóságilag szabályozva lenne, így ismernénk az illető személyét, így a segítség nyújtása mellett szemmel is tudnánk tartani
- minőségibb életet tudna élni, sokkal nagyobb sikerrel illeszkedne be a társadalomba
Ki szeretném emelni, hogy nem relativizálom a pedofíliát, és nem mentegetem a bűnelkövetőket sem. Ha így értelmezted, akkor kérlek olvas el újra.
Fotórealisztikus pedofil képek generálásához valódi gyerekpornón kell feltanítani a modellt, méghozzá rengeteg képen. Ez kérdés nélkül etikátlan és illegális. Ennyi erővel azt is mondhatnád, hogy nyugodtan nézegessék a már meglévő fotókat, csak újakat ne csináljanak.
A loli manga / hentai képek generálása teljesen más tészta, hiszen ahhoz nem kellett valódi gyerekeket bántalmazni.
Nem támogatnám!
A cigiről sem lehet úgy leszokni, ha minden nap szívja az ember....
#24
Igen, de itt nem is a leszokásról van szó, elvégre ez nem egy függőség. Itt az lenne a lényeg hogy ne valódi gyerekekről készült tartalmat nézzen vagy neadjisten molesztáljon valakit.
"Igen támogatnám, de azért azt tegyük hozzá, hogy itt természetesen nincs szó betegségről. Ez csak egy hétköznapi szexuálisérzés, és ahogy a másik százféle szexuálisérzés sem betegség, ez sem az."
A végeredményt tekintve rendkívül súlyos károkat okoz az, ha kiéli a valóságban ezt a késztetést. A gyakoriságát tekintve is ritka, tehát hétköznapi érzésről semmiképp nem beszélhetünk.
Hívhatod rendellenességnek is betegség helyett, de semmiképpen nem normális. Remélem, hogy nem azt akarod sugallni, hogy tök rendben van gyerekek megrontása.
"elvégre ez nem egy függőség."
De, az!
Ugyanis, ha nem függne tőle, akkor nem lenne égető vágya az olyan tartalmakra...
Szerintem ha valaki nézi, onanntól bármikor kedve támadhat a látottakat élesben is kipróbálnia, tehát én a teljes képmegvonást támogatom.
A kísértést gyökerestől kellene kiirtani és nem pótlékokkal helyettesíteni mindenféle fals gondolatmenettel megmagyarázva!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!