Nem szánnivalóan béna Jámbor András meg ez a Szikra mozgalom?
Ugye elég egyértelműen kommunisták, az Iszkra nevű Lenin által szerkesztett lapról nevezték el magukat. Az antifákkal jó elvtársi közösséget ápolnak (elég megnézni a Mérce cikkeit), és gyanúba keveredtek az antifa által összevert "nácik" ügyében is.
Jámborral az élen most abból próbálnak politikai tőkét kovácsolni, hogy kisajátítják a végrehajtó maffia ügyét, amit viszont a Mi hazánk kezdett és göngyölített fel évek alatt majd juttatott el oda, hogy ezek a szemetek remélhetőleg börtönbe kerülnek. Jámbornak semmi köze az egészhez, csak konkrétan próbálja lenyúlni az általa megvetett "nácik" ügyét. Nagyon eredeti, tényleg.
Most lebukott a szikrás pedofil is, Dobos Krisztina élettársa, akit (Dobost) még nemrég maga Jámbor hurcibált a Parlamentbe, hogy kérjen tőle elnézést Kocsis.
Ez a sorozatos bénakacsaság csak az én arcomra csal mosolyt?
Igen, csak a te arcodra.
"Mi hazánk kezdett és göngyölített fel évek alatt majd juttatott el oda, hogy ezek a szemetek remélhetőleg börtönbe kerülnek" - ez konkrétan nem igaz.
#3 forrás? Konkrétan fenn vannak a videók évekkel ezelőtt, ahogy indult. Telefonbeszélgetéseket, bizonyítékokat mind Toroczkaiék szereztek.
Kevés ez, hogy nettó letagadjuk a tényeket, de nem teszünk mellé semmit. Tipikus balliberális érvelés.
Lényeg amúgy az, hogy Jámbornak semmi köze az egészhez.
"Ugye elég egyértelműen kommunisták, az Iszkra nevű Lenin által szerkesztett lapról nevezték el magukat."
Hat ilyen kenyszerhazudozassal inditani, majd ezt meg tenynek nevezni, az eleg nagy tajekozatlansagra vagy rosszindulatra vall.
#4 akkor tájékozódj esetleg, az érveket pedig továbbra is kihagytad a mondókádból:
Kérdező!
Az idézett cikkben több hiba is van:
pl. a Mérce nem kötődik a MOmentumhoz, de nyilván a szerzőnek valahogy bele kellett kevernie a Momentumot is a történetbe.
Azen kívül értelmezd már azt a mondatot, hogy
"A tavaly elhunyt Tamás Gáspár Miklós halálával kapcsolatban bújt ki igazán a szög a zsákból, amikor halálakor azt írta: „Meghalt A kommunista”."
Miért bújt ki a zsákból a szeg? Mindenki tudta, aki picit értően olvasott TGM-et, hogy erősen baloldali lett egy jó 10 éve. Milyen szög bújik ki azzal, hogy Jámbor ezt leírta? Ha leírom Mussoliniről, hogy fasiszta volt, akkor kibújt a szeg a zsákból nálam is?
Továbbá:
"Jambor András számtalanszor relativizálta már a kommunista bűnöket." -de a cikk egyetlen példát sem tud erre mondani (szerintem azért, mert ilyen nem is volt). Sőt idéz a cikk Jámbortól: " pártállam borzasztó tettein. Amelyeket egy igazi kommunista, így TGM se tagadott."- ez pont ellenkező idézet azzal, amit a cikk leír.
Azt a mondatot kikeresnéd nekem a cikkből, amely alátámasztja azt, hogy a Szikra Mozgalom Lenintől vette a nevét? Mert ilyen nem szerepel a cikkben.
És kérlek, legyen kisebb az arcod, tájékozódj és érvelj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!