Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi lesz már a Paks2-vel? A...

Mi lesz már a Paks2-vel? A jóslatok szerint 2030-ra meg fog másfélszereződni a magyar áramigény, se termelni, se elosztani nem fogunk tudni ennyi áramot a romos hazai vezetékhálózaton

Figyelt kérdés

Már kb. egy évtizede megkötötték a szerződést róla, meg fizetjük is az oroszoknak a sok hitelt érte, de érdemi munka még el sem kezdődött. Ráadásul már most megy a mismásolás az oroszok részéről, hogy "de mégsem egészen úgy gondoltuk", már most próbálnak kifarolgatni a szerződésben vállalt egyes kötelezettségeik alól.

Hogy lesz ebből 2030-ra áram? Ráadásul mire kész lesz, addigra a jóslatok szerint

1. a felhúzott új erőmű kb. teljes kapacitáson fogja tudni kielégíteni a szükséges áramigényt, tehát máris üzembe lehetne majd helyezni mellé egy Paks3-at is, nemhogy akkor elkezdeni vakarózni annak megvalósítási tervein,

2. Paks 1-et már le kellene állítani, mert ki fog futni az üzemidejéből. Várhatóan komoly beruházás és hosszas idő lesz annyira helyre pofozni, hogy még 20 évre üzembiztosan használható legyen. Jó lenne, ha addigra lenne egy üzembiztos 24 órás pótáramforrásunk.

És akkor még ott vannak az elavult, felújításra szoruló, sok esetben korszerűtlenné vált áramtovábbító hálózatok, amiket nem csak felújítani, hanem korszerűsíteni és bővíteni is kéne már (kellett volna már 20 évvel ezelőtt is), mert azok is kábé a csúcson járnak. Hiába tudunk több áramot termelni, ha azt nem tudjuk eljuttatni a lakosság részére a szűk keresztmetszet miatt.


Mi lesz a magyar családok egyre növekvő áramigényével? Várhatóan milyen módon lesznek ezek a problémák orvosolva az előttünk álló fél évtizedben?



2023. jún. 26. 00:10
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
74%
Minek orvosolni ha a nípnek elég hogy Soros Gyurcsány Brüsszel miatt nincs áram és ez még szavazatot is hoz?
2023. jún. 26. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
21%
Áramellátási szakértőnk kérdését hallhatták.
2023. jún. 26. 02:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
71%
#2 Helyi kétésfélpipás fidesztrollunk válaszát hallhatták.
2023. jún. 26. 02:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
34%
2 és fél: jeeeee
2023. jún. 26. 05:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
83%
Nem lesz Paks 2. Ez egy burkolt orosz giga hitel, csak atomerőmű építésnek van álcázva. orbán és a fidesz jól átb @ szott megint mindenkit.
2023. jún. 26. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
12%

Tipikus ballibes hozzáállás: gáncsoljuk ahol lehet az atomerőmű bővítését, majd kérjük számon a kormányon, hogy miért nincsen még készen. Akadályozzunk minden fejlesztést, majd kérjük számon, hogy miért nem történt már meg rég.

Kérdező, a hálózat fejlesztése folyamatos. Pont azért nem lehet minden napelemes beruházást azonnal rákapcsolni mert előbb meg kell történnie ezen fejlesztéseknek - amiket csinálnak, ezért tudták a sokszorosát rákapcsolni a tervezetthez képest az új napelemes rendszereknek.

Paks 2. már készen lenne jövőre ha az eredeti tervek szerint haladnak és nem állítja meg a munkát állandóan a brüsszeli gáncsoskodás. Sok évet elvett az, hogy a hazai ellenzék feljelentgette a bővítést és lobbizott az erőművel SZEMBEN. Sok éves csúszással adták ki az engedélyeket az építkezéshez.

Közben a hálózat fejlesztése folyt a maga ütemében a kistermelők és fogyasztók miatt. A Paks 2. bővítése egy egyszerű dolog a hálózatnál ahhoz képest, hogy több tízezer kis napelemes termelőt kellett bekapcsolni a rendszerbe és növekvő importtal kellett megoldani a kiegyensúlyozását a hálózatnak.

2023. jún. 26. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
73%
Amíg a Putyin- és Orbán-közeli cégek jól keresnek a Paks 2 projekten addig biztos nem fejezik be.
2023. jún. 26. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
72%
#6 Senki nem akadályoz semmit. Az EU minden engedélyt megadott, de már vagy 10 éve épül a nagy semmi. Minden évben hallhattuk hogy most aztán tényleg nagyon elkezdik aztán azóta sincs semmi.
2023. jún. 26. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
50%
Romos a nénikéd térde kalácsa. Ezen a hálózaton vagy négyszer ennyit el lehetne osztani, mintamennyi most szaladgál rajta. Az más kérdés, hogy az igény nem egyenletesen fog jelentkezni.
2023. jún. 26. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%

A projekt jelenleg 7 év csúszásban van. Ami napról napra több.

A projekt fővállalkozója a Roszatom. A szerződés - nagyon leegyszerűsítve - úgy szól, hogy a Roszatom egy kulcsra kész atomerőművet ad majd át. Ő szerez be mindent. Reaktor, turbina, irányítási rendszerek.

A turbina GE lenne. Ami amcsi. Kizárt dolog, hogy az oroszoknak szállítanak.

Az irányítási rendszere Siemens+Framatome. Ami német+francia. A franciák még talán-talán, a németek viszont nem szállítanak az oroszoknak.

Ergo jelen helyzetben úgy néz ki, hogy a szerződésben rögzített feltételek mellett nem fog megépülni.

2023. jún. 26. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!