Mi lenne az első reakciótok, ha hirtelen visszajönne a Kádár-éra szerkezete, természetesen a kommunisták nélkül?
"de voltak tili-toli aktatologatós, meg liftkezelős munkák is"
Igen voltak ilyenek is. Akkor még akár egy elmebeteg is eltarthatta munkával a családját. Mindenki a képességei szerint dolgozott.
Még mindig jobb, ha fölöslegesnek látszó munkát végez valaki, mintha segélyből élne.
Azért, mert rögtön nem érzi magát ingyenélőnek, és bele tud nézni a gyerekei szemébe.
Nem úgy mint egy mai munkanélküli.
Örülnék neki. Mi hárman voltunk etvérek. Apukám az Áramszolgáltatónál dolgozott villanyszerelőként,anyukám pedig egy nag cégnél volt közgazdász. gyiküknek sem volt túl sok fizetése,de tisztességesen megéltünk belőle. Évente mentünk szakszervezeti beutalóval vagy családosan,vagy csak mi gyerekek üdülni.
Én mérnök akartam lenni,és az is lettem. Az egyetem egy fillérjébe sem került a szüleimnek. Év elején ugyan megkellett venni a könyveket,de az nem volt komoly összeg. Egy hónapig rokonoknál kaltam,mire kollégiumba kerültem. A díj nagyon kicsi volt,és benne volt az étkezáésünk is. Az első félév után már kitudtam fizetni az ösztöndíjamból és még maradt is belőle.
Az öcsém nem akart tovább tanulni,inkább asztalos lett. Egy üzemben tanulta a szakmát,kivóló mesterektől. (nem úgy,mint a maiaik,egy tanteremben tanítgatja őket valaki)
Ma is szakmájából él,bár egyre nehezebben. l8 évesen már elég jó fizetése volt.
A húgom ERÜ.iskolába ment, 18 évesen szakképzett ápolónőként szintén rendesen keresett.
Ma az én gyerekeimnek ezt nem tudnám biztosítani,pedig nem minimálbérből élek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!