Cseh Katalin munkája, hogy nem jön az EU-s pénz?
"Cseh Katalin munkája, hogy nem jön az EU-s pénz?"
Nem Cseh Katalin munkája, hanem az Orbáné.
Ne haragudj, én megértem, hogy megveszekedett ellenzéki vagy, de légy szíves, ne vitasd el a kormány érdemeit! Nincs nekik olyan rengeteg - de ami van, azt ismerjük el!
Az Orbán-kormány 2010 óta folytatott kitartó és áldozatos munkája, illetve Szijjártó Péter és futsal-csapatának külpolitikai érzéke, munkássága olyan teljesítmény, ami után nem azt érdemlik, hogy elvitasd tőlük az érdemeiket!
Következetes és áldozatos építkezés eredménye ez a mostani megvalósítás: már 2014-ben elkezdődött az Elios-üggyel (sőt, már azelőtt kemény figyelmeztetések érkeztek Brüsszelből!).
A Momentum még nem is létezett (2015-ben alakult!), úgyhogy légy szíves ne őket ékesítsd idegen tollakkal! Orbán Viktor és kormányai nagyon sokat dolgoztak azon, hogy megállítsák Brüsszelt - most végre sikerült!
Az EU-auditorok 2016-os jelentései és a 2018-as OLAF-jelentés már egyértelművé tette: az EU nem tűri tovább a pénzek lenyúlását.
Az Elios ügyben 13 MILLIÁRD forintot fizettetett vissza az EU Magyarországgal, az adófizetők pénzéből, amit a miniszterelnök a saját vejének juttatott jogellenesen!
Szintén 2018-ban készült a Sargentini-jelentés, amely a korrupción kívül a magyarországi jogállamiság, a szabadságjogok helyzetét, a sajtószabadság és médiapluralizmus leépülését, a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontását kifogásolta!
2010 óta rekordszámú kötelezettségszegési eljárás is elindult Magyarország ellen, Orbán Viktor áldazatos munkájának köszönhetően!
2018 őszén, az Európai Unió történelmében először (!), Magyarországgal szemben indult el a 7-es cikkely szerinti eljárás (amely az ország szavazati- és vétójogainak felfüggesztésével és szankciókkal is végződhet akár!).
Ez az eljárás csak az Európai Unió ALAPÉRTÉKEINEK súlyos és folyamatos megszegése esetén indítható el egy tagállam ellen, és még soha nem volt rá példa, mióta EU létezik, hogy valóban elindítsák!
Ez Orbán Viktor és Szijjártó Péter érdeme! Végre elsők is lehet Magyarország valamiben az Európai Unióban!
Orbán Viktor és Szijjártó Péter közös politikai életművének köszönhető, hogy az EU létrehozta a szűkített együttműködések rendszerét, hogy kikerülhessék a magyar vétókat: egy-egy ügy mentén az EU-tagállamok mostmár Magyarország megkerülésével is közös platformra tudnak helyezkedni.
Szintén az Orbán-Szijjártó duó közös eredménye, hogy az Európai Unió jogállamisági kritériumokhoz kötötte a az EU-s pénzek kifizetését az új költségvetési ciklustól kezdődően - és ez alapján nem kap Magyarország EU-s forrásokat, egyedüliként!
Soha nem volt példa arra sem, hogy az Erasmus-programot felfüggesszék egy tagállam esetében - a Fidesz ezt is el tudta érni! Történelmi teljesítmény!
Mindez természetesen összefügg azzal, hogy 2019-ben felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppártban, az EU legerősebb politikai tömörülésében (amelyet a német kereszténydemokraták vezetnek).
Ez azért is óriási eredmény, mert a KDNP-t például megtűrik soraik között mind a mai napig (ha meglapulnak) az európai jobboldaliak, konzervatívok és kereszténydemokraták, csak a Fideszt zárták ki!
A kizárással járó szégyent megelőzendő 2021-ben a Fidesz végül maga lépett ki a Néppártból, és maradt szövetségesek nélkül az Európai Parlamentben!
Ugyancsak Orbán Viktor és a Lavrovtól kapott Barátság-érdemrenddel kitüntetett Szijjártó-Futsal Péter múlhatatlan érdeme, hogy szétesett a V4, vagyis pontosabban a másik három tagállam szembefordult Magyarországgal (a lengyelekkel az élen)!
A lengyel fővárosban olyan tüntetések kísérték a szakítást, amelyeken pl. művérrel öntötték le magukat az emberek és orbánviktor-bábút húztak ki egy vlagyimir putyin bábú hátsófeléből! És ez kormánypárti tüntetés volt!
Szijjártó Péter elérte, hogy az Amerikai Egyesült Államok viszonya is megromoljon Magyarországgal és ezt a nagykövet hivatalosan is kifejezze!
Mélységesen méltánytalan, hogy semmibeveszed azt a hatalmas munkát és politikai teljesítményt - a keleti nyitástól kezdve a 2015-ben Tusnádfürdőn meghirdetett illiberális fordulaton át a Néppárttal, az EU-val, Amerikával, a NATO-val és a V4-ekkel való összeveszésig -, amit a kormány befektetett abba, hogy ma ez legyen a helyzet!
Szóval megértem a pozitív elfogultságodat (Cseh Katalin valóban tehetséges, ügyes EP-képviselő - és még csinos is), de sajnos (!) tévedsz, kérdező.
Ennyire Cseh Katalin nem fontos tényező még az EU-ban (én is remélem, persze, hozzád hasonlóan, hogy az lesz!).
Ezt a teljesítményt azomban egy mezei kis EP-képviselő (pláne egy liberális, a Néppárti vezetéssel szemben) sajnos nem tudja elérni.
Ehhez az eredményhez Orbán Viktor és Futsal Péter 13 évnyi megfeszített és következetes munkája volt szükséges! Tiszteljük meg annyival a magyar kormányt, hogy elismerjük: ami az övé, az övé!
Pedig itt Cseh Katalin azt állítja, hogy 3 év kemény munka eredménye, hogy nem jön már az uniós pénz. Ezzel azt sugallja, hogy nélküle, Momentum nélkül még mindig ömlene a euró milliárdok a ner-be.
Nem Cseh Kataliné, hanem az őt irányító Gyurcsány Ferencé. A baloldalon senkinek sincs saját identitása vagy gondolata, mindenki csak Gyurcsány Ferenc parancsait követi.
Ha Gyurcsányék nem áskálódbának az ország ellen Brüsszelben a tanárok már 800 ezer forintot keresnének, viszont hála a baloldal Gyurcsány áskálódásának a tanárok bére alacsony.
A tanárok meg gyurcsányékkal a baloldallal tüntetnek együtt, miközben miattuk nincs 800 ezres fizetésük.
Cseh Kata nem önállóan cselekszik, gyurcsány parancsol neki.
Karácsonynak is. Gyurcsány emberei lopták Budapestet csődközeli állapotba. Karácsony a kirakott balfék gyurcsányék meg csapolják a kasszát csődközeli állapotba.
Gyurcsányék havi 6 milliót keresnek és úgy hergelnek és uszítanak. Arról nem beszélve, hogy szétlopták budapestet és visszatartják az uniós pénzeket a tanárok és a magyar emberek ellen.
Gyurcsányék hazaárulók, nemzetellenes tevékenységet csinálnak, és mindent megtesznek a hatalomért gyurcsányék a baloldallal.
Kampányhoz közeledve nem kell mindent elhinni még ellenzéki politikusoknak sem (nemhogy a kormánynak!). Lehet, Cseh Katalin is igyekszik kicsit kidomborítani a saját érdemeit, hogy fontosabbnak tűnjön (ez olyan, mint mikor Orbán eljátssza a híveinek, hogy tényező a világpolitikában).
Szóval ne légy naiv, Cseh Katalin ebben kispályás. Ezt igazán a kormány érte el, nagyon sok és elhivatott munkával!
Lehet őket sokmindenért kritizálni, szoktak is idegen tollakkal ékeskedni, nem tagadom.
De az EU-val való rossz viszony egy elvitathatatlan, saját teljesítményük!
Gondolj bele, mennyit költöttek óriásplakátokra, Brüsszelnek üzengetésre, Yuncker, Merkel, Macron szidalmazására, álnépszavazásra, nemzeti konzultációkra, oroszbarát propagandára! Csak az "Állíccsuk meg Brüsszelt!" plakáterdő mennyi pénz volt - és az csak csepp a tengerben!
A kemény munkát tisztelni illik - a fidesz pedig nagyon keményen megdolgozott ezért, 13 éven át!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!