@8 A DK nem baloldali párt. Magyarországon jelenleg van egy tényleg baloldali mozgalom, a Szikra, meg egy baloldaliság jeleit időnként mutató PM. Az összes többi vagy levitézlett őskövület (MSZP) vagy a liberalizmus különböző kellemetlenebbnél kellemetlenebb verziója (DK, Momentum).
A kérdésre is válaszolva: nem. Nácikat maximum leköpünk, nem szavazunk rájuk.
#8 "Sosem értem mitől van nagy ellenérzése sok embernek a dk-tól,"
Amiatt amit a dk vezetője miniszterelnökként a tettestársai előtt mondott Őszödön 2006-ban az elcsalt választást követően:
"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"
Nézd meg miket mondott még ebben a beszédében, minden benne van. Ő mondja azt hogy nem képesek ennél többre. Az eredményét pedig láthattad 2010-re és az emberek nem akarják újra engedni hoyg megint megtörténhessen.
nem kérnek a hazugságokból, nem kérnek a privatizációból, nem kérnek az ingatlanadóból fizetős egészségügyből, felsőoktatási tandíjból. Az emberek nem akarnak megint IMF gigahitelt, nem akarnak elveszteni 1 havi nyugdíjat, 1 havi fizetést és nem akarnak minden januárban hatalmas rezsiemeléseket. Nem akarnak ismét 10%-os munkanélküliséget.
Nem akarják azokat akik csak erre voltak képesek meg hogy hazudjanak reggel, éjjel meg este.
Mindegy mi van leírva a DK programjában. Mivel azt azok írták le akik korábban hazudtak amikor vezették az országot. Már azt sem szabad nekik elhinni ha köszönnek. Nem jár még egy esély mert nekünk csak ez az egy életünk és ez az egy országunk van.
Nem az a baj, hogy mondta, hanem az, hogy csinálta. Végig lehetett tudni, hogy hazudik, hogy szó sincs dübörgő gazdaságról, hiába mondták el ezerszer is a tévében. Legfeljebb csak a szakadékba bele. De aki nem látta, az is legkésőbb a 2006-os választások után rádöbbenhetett, hogy becsapták. Amikor kiderült, hogy egy szó sem volt igaz a választási ígérgetésekből, lett gázáremelés, lett villany ár emelés, lett adó emelés, lett minden emelés.
Ja, és nem vagyok fideszes, sőt nagyon nem. A DK-ra meg a migatyánkra sem szavaznék soha, még külön-külön sem. Ha csak ezek hárman maradnak 2026-ra, akkor egyszerűen nem fogok elmenni szavazni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!