Mi igaz a guruló dollárokból?
#5: "Civil szervezeteknek teljesen törvényes és szabályos külföldi támogatásokbol kampányolni. Pártkampány nem történt belőle."
...de ennek a civil szervezetnek (az MMM-nek) az elnöke (MZP) politikai szerepet vállalt, hisz' ő lett az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Mi olyan bonyolult ebben, hogy hónapok óta nem vagytok képesek megérteni?
#11
"de ennek a civil szervezetnek (az MMM-nek) az elnöke (MZP) politikai szerepet vállalt, hisz' ő lett az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Mi olyan bonyolult ebben, hogy hónapok óta nem vagytok képesek megérteni?"
Nem tudom, mond meg te, aki nem tudja felfogni, hogy ez nem számít, mivel nem ő kapta, mint személy, hanem a szervezet kapta.
Vagyis teljesen legális volt minden.
Ha pedig nem úgy költötte el, ahogy azt a szervezet akarta, akkor egyrészt, leválthatja a szervezet, viszont ettől még törvényes volt, másrészt, ha nem úgy költötte, ahogy azok szerették volna hogy költse, akkor ők meg nem adnak többet.
De egyik se ütközik semmilyen törvénybe.
Amúgy nem tudom, hogy miért vagy úgy kiakadva, hogy itt a gyanú felmerült. A fideszre mindig leszavaznak, miközben náluk tény, hogy elcsalják a választást. Minden választásnál a kúria többször kimondta már, hogy csalt a fidesz.
A fidesz kinyomoztatta. Tudom, nem tetszik nekik, ha valami nem lopással, csalással történik. De itt vannak a tények melyeket a nyomozások megállapítottak.
#19-nek:
Öt percet néztem belőle, és annyi is elég volt. Koncepciós per zajlik.
Ha a kormány titkosszolgálata KÉTSZER sem talált semmi kivetnivalót, akkor mégis miről beszélünk?!
Ha mégis megbüntetik őket, akkor viszont mi a faxnak van a titkosszolgálat?!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!