A sok oroszpártit egyáltalán nem zavarja hogy ezek évtizedekig megszállva tartották a hazánkat?
A kérdező féléknek nem az a baja hogy oroszok, hanem hogy a vezetőjük nem hajlandó usa érdekeknek átadni az országát,ahogy zselénkij!
Hidd el,ha jelcin lenne hatalmon aki 100%-ig kiszolgálta az amerikaiak érdekét,neki tapsolnának!
Az oroszokat sem igazán zavarja már, hogy Magyarország meg az ő hazájukat támadta meg. Ráadásul amikor a szovjetek bejöttek az országba, éppen német megszállás alatt voltunk, jogilag tehát valóban felszabadítás történt. Persze lehet rájuk haragudni, de azért meg is lehet érteni őket, hiszen mi támadtuk meg a Szovjetuniót és nem fordítva. A megszállást megelőző háborúban ráadásul kizárólag katonából több, mint 10 milliót veszítettek, nem beszélve a civil veszteségekről. Valahol érthető, hogy kontrollálni akarták a régiót, egy újabb konfliktus megelőzése érdekében.
A telex ráadásul pont a napokban írt a hazánkból utoljára kivonult szovjet katonáról, aki ukrán nemzetiségűként tartotta fent a rendet megszállt hazánkban. Ha haragszunk az oroszokra mint egykori szovjet megszállókra, ugyanúgy haragudnunk kell az ukránokra is, és minden volt szovjet tagköztársaságra is.
Nem az oroszokra haragszunk, hanem a kommunistákra, akik tönkre tették az országot,meg az utódaira akik nyíltan vissza akarják építeni a szovjetuniót, és a hazai kollaboránsokra akik akkor is és ma is támogatják őket.
Sok fideszes hülye nem látja be az nem érdekel.
25.
Igen,meg az mszp emberei,de valójában az égész politikai paletta a regi emberek, rokonaik.
Mind selejt, cserélni kell
"A kérdező féléknek nem az a baja hogy oroszok, hanem hogy a vezetőjük nem hajlandó usa érdekeknek átadni az országát,ahogy zselénkij!"
Ne beszélj már hülyeséget! Az a bajom hogy ezek megszállva tartották az országunkat, egyesek mégis nekik tapsolnak. Ukrajnát is ugyan úgy utálom, de azt meg másért. Az USAt nem utálom, csak az ott élő emberek életfelfogását. Amúgy meg orosz-ukrán háború ide vagy oda, már az előtt is volt bajom Oroszországgal. Köszönhetünk nekik több évtizednyi lemaradást és elnyomást, csak akkor még más néven voltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!