A budapestiek melyik Budapesten éltek/élnek szívesebben? Olyanban amilyen 10 éve volt, vagy olyan multikulturálisban mint amilyen most?
10 évvel ezelőtt a szokásos főleg Ferencvárosi/Józsefvárosi/Kőbányai/Pesterzsébeti stb. cigányság (mint kisebbség) mellett alig volt külföldi. Aki volt az a kevés kínai is tudott magyarul valamilyen szinten.
Most már nem csak a roma egyre több és egyre több kerületet érintő, de egyre több a fekete, arab, még több a kínai/vietnámi akik már meg sem hajlandóak dadogás szinten se tanulni magyarul. Mindemellett a belvárost minden éjszaka széthányják az igénytelen Nyugati turisták, akik főleg a nyugati szociális segélyen tengődő, max betanított melós rétegből kerülnek ki. Értelmes ember gyakorlatilag szinte nincsen a turisták között, csak a söpredék sajnos.
Melyik volt jobb világ? Ti melyiket szerettétek jobban?
2-es
Sokkal nagyobb rálátásom van erre, mint bármilyen bürokratikus publikációs kísérlet erről. Ugyanis én fél évig (nem bírtam tovább) a belvárosban éltem a turisták között. Több százzal beszéltem, nagyjából az összes ilyen segélyes vagy melós. Tudom, mert tőlük hallottam.
#4 Ha én a nyolckerben élnék, és olyan szűklátókörű és nagyképű lennék mint te akkor azt a következtetést vonnám le, hogy Budapesten csak romák élnek.
Természetesen a jobboldal nem változott az évtizedek alatt, továbbra is a tudomány ellenségei, ez jól látszódik ezen a kommenten is.
9-es
10 évvel ezelőtt sokkal több lehetősége volt egy magyarnak Budapesten szórakozni is meg mindenre. Azóta a NER becsukatott minden szórakozóhelyet ami nem a külföldieknek alapított bulinegyedben van, bezáratta a hajógyári szigetet is, stb. Így egy magyar most nem tud sehova se járni szórakozni Budapesten...
A munkahelyek többsége szellemi szalagmunka, a vendéglátás pedig alja, külföldi segélyesek seggének nyalása apró pénzért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!