Igaz, hogy Bogár László és Boros Imre ügynök volt a szocialista érában? Vagy ez a 20 éves sajtóértesülés megdőlt időközben?
“A Magyar Hírlap tizenegye -
A lap állítása szerint megbízható forrásból értesült úgy, hogy a névsorban szerepel Bogár László, az Orbán-kormány politikai államtitkára (MEH), Boros Imre, az Orbán-kormány PHARE-ügyekért felelős minisztere“
Boros Imre, dr. SZT-tiszt adatai
Bogár szerint már Dózsa György is ügynök volt.
Hát mit lehet egy ilyen emberrel kezdeni? Számomra rejtély, hogy kerülhette el eddig az elmegyógyintézetet.
Ügynökök az országgyűlésben
Két érdekesség:
Járai Zsigmond és Kondor Katalin komcsi ügynökök
Járait ugyanazért amiért szétszedte Medgyessyt a Fidesz a volt pénzügyminiszterét és MNB elnököt nem bántották egy szóval sem.
Kondor Katalin amikor álnokoskodott és évekig nem lehetett a médiatörvény szerint elnököt választani a rádiónak, vérig védték a fideszesek, akkor mellékesen említette hogy egy szóval sem mondta hogy ne lett volna ügynök a komcsi rendszerben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!